Egyetemi felvételi

2023

 

A felsőoktatási intézményeknek lehetőségük volt arra, hogy a 2023. évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban a szakonként meghatározott emelt szintű követelményektől saját hatáskörben eltekintsenek.

Ebben az esetben egy adott intézményben, szakon – ha az itt csatolt táblázatban szerepel – a jelentkezéshez és a pontszámításhoz az érintett felsőoktatási intézményben elegendő az előző táblázatban meghatározott érettségi tárgyakból középszintű érettségivel rendelkezni.

Az emelt szintű érettségi szükségességéről vagy elengedéséről az intézmények egymástól függetlenül döntöttek, így előfordulhat olyan eset is, hogy egy szakon az egyik intézményben kell, a másikban nem kell emelt szintű érettségi. Tehát, ha egy intézmény keresett szakja nem szerepel ebben a táblázatban, akkor ez azt jelenti, hogy az első linken lévő táblázatban szereplő emelt szintű követelmény maradt érvényben.

 

Segíthet még: Mikor kell emelt szintű érettségi 2023-ban?

2022.11.30.

« vissza