Főoldal › Múzeum › Iskolatörténet › Az épület története

Szabó Miklós:

 

Jubileumi kutakodás iskolaépületünk történetében

 

Bevezetés

Az épület felavatása. Mikor járt itt Ferenc József? Az 1872-es bővítés

Kényszerű társbérlet. Tornaterem hiány. Végre csak a miénk az épület!

Az 1892-93-as "átidomítás". Kárpáti Károly végigkalauzol az iskolaépületen

Megkezdődik a XX. század. A nagy háború krónikája

Trianon hatása. Maradni vagy kiköltözni? Állami fenntartás kontra városi fenntartás

A födémleszakadás. Kiürítés. Az 1937-es felújítás. Az első ballagás

Az újabb háború. Kiköltözés és újjáépítés. 80 év krónikájának lezárása

 

 

 

Bevezetés

 

Szokásom különös jelentőséget tulajdonítani az olyan véletlen eseményeknek, amelyeket az évszámok „összecsengése” is kapcsolatba hoz egymással. Mindig fel lehet kelteni a kíváncsiságomat az így induló mondatokkal: „Érdekes, hogy pontosan száz éve annak...” vagy „Ötven éve éppen ezen a napon…”  Mondanom sem kell, hogy amikor az tudatosult bennem, hogy iskolaépületünk hajdani felépítése és mostani felújítása éppen 150 évet határol be, azonnal felélénkülve kezdtem fabrikálni az ilyen jellegű szövegkezdeteket: Az 1857-ben emelt iskolaépületnek épp másfél századot kellett várnia arra, hogy teljesen megújulhasson… Mily különös, hogy a sors úgy hozta: az épület legnagyobb szabású átalakítása épp a 150. évfordulón történik…

Egy kis utánagondolással aztán egy másik érdekes jubileum is megtaláltatott. Kereken hetven éve 1937-ben történt az a födémleszakadás, melynek okán az éppen akkor nyolcvanéves iskolát fel kellett újítani. Ez a renoválás volt az utolsó nagyobb méretű munkálat az épületben, ennek során alakult ki a gimnázium legutóbbi időkig ismert belső elrendezése.

Így egyre jobban kezdett érdekelni magának az iskolaépületnek a sorsa.

Nosza, végezzünk el egy kis jubileumi kutakodást e tárgyban – gondoltam –, és máris az iskola könyvtárában őrzött tanévi értesítők fölött találtam olvasószemüveges enmagamat. És rögtön újabb meglepetés ért: Három éve már nekiveselkedtem az értesítők átböngészésének, de csak most, másodszorra fedeztem fel, hogy iskolánk múltjának ezen értékes dokumentumai is összecsengő évszámok között sorakoznak fel. Az 1868/69-es tanévvel indul meg a folyam, amelyet az évenkénti megjelenés tart fenn, hogy aztán az 1948/49-es tanév értesítőjével véget is érjen. Ez kerek nyolcvan év. Ennek az utolsó értesítőnek mellesleg van még egy érdekessége. Az iskola történetének összegzése, amely eddig a kiadványok első egy-két oldalát foglalta el, itt csupán 12 sorban jelenik meg. De a történet végén, új bekezdésben, ott szerepel ez a két sor: „Intézetünkben végezte az 1902/03–1904/05. tanévben a reáliskola I–III. osztályát RÁKOSI MÁTYÁS, a magyar nép nagy vezére.”

A „fordulat éve” úgy látszik, a tanévi értesítők kiadásának terén is fordulatot hozott. Az épp a nagy vezérhez köthető „ötvenes évektől” már hallgat a mindenkori tanévi krónikás.

De nincs értesítőnk az „ősi múltból”, intézmény alreáliskolai időszakából, az 1850/51-es tanévvel kezdődő és az 1867/68-cal véget érő 18 évről sem.

Itt, az alreáliskola említésénél azonban meg kell állnunk egy pillanatra! Ne fogjon senki könnyelműen még az évkönyvek felületes olvasásához sem, amíg viszonylag tisztán nem látja intézményünk történetének látszólag keszekusza iskolaszerkezeti változásait, amelyben olyan fogalmak forognak, mint katolikus alreáliskola, felekezet nélküli főreáliskola, állami főreáliskola, reálgimnázium, gimnázium. Bevallom, hogy a már említett, három évvel ezelőtti nekirugaszkodásomkor hamar rákényszerültem arra, hogy külön ábrát készítsek ez átalakulások láttatásához. E derék munkámat az érdeklődők okulására és a jövő századok épülésére most a jelen dolgozat végére biggyesztve közkinccsé teszem. Ha áttanulmányozzuk, felsóhajthatunk: Milyen jó, hogy legalább az iskolaépület végig ugyanaz maradt!

 

<< vissza

 

Az épület felavatása. Mikor járt itt Ferenc József? Az 1872-es bővítés

 

Nos, az épület történetébe belekezdve állapítsuk meg, hogy a Templom utca 26. alatti iskola csak részben épült annak a katolikus alreáliskolának a számára, amellyel intézményünk históriája elkezdődött. Azért csak részben, mert az épületben az ugyanazon felekezetű elemi iskola is otthonra talált, amely 35 évig kényszerű „társbérlője” lett az intézménynek. Az 1857-es közös beköltözéskor az alreáliskola már hét tanévet tudhatott maga mögött, amelynek eddig a Városmajor (Várkerület 44.) volt a helyszíne. Ám ettől az évtől kezdve ez, a hajdani sörház helyén épült iskolaház lesz az intézmény mai napig terjedő történetének háttere. 1868-tól itt fog elindulni a főreáliskola kialakítása a katolikus alreáliskola felekezeti jellegének megszüntetésével és a szintén felekezetét feladó evangélikus alreáliskola becsatlakoztatásával, valamint az évfolyamok számának hatra növelésével. Ez a főreáliskola 1876-ban itt válik állami intézménnyé, majd 1930-tól reálgimnáziummá, 1935-től gimnáziummá.

 

Az 1857-ben átadott iskolaépület Iskola utcára – a mai Liszt Ferenc utcára – néző szárnya (Az előtérben az akkor még álló olaszbástya)

(Forrás: sopronanno.hu)

 

A kezdetekről való ismereteink elmélyítésére álljon itt egy részlet az 1941/42-es értesítőből. A kiadvány históriai összefoglalójának első mondatai azért is kerülnek ide, hogy illusztrálják az értesítőkben évről évre megismétlődő iskolatörténeti fejezet tipikus bevezetőjét:

 

Az intézet alapítási évének az 1850. esztendő tekintendő. Amikor Sopronban egy katolikus jellegű alreáliskola keletkezett, amely 1850. évi október hó 1-én nyílt meg. 1853-ban az ág. h. ev. hitközség állíttatott fel egy evang. jellegű alreáliskolát. A két felekezeti jellegű reáliskola 1868-ban egyesíttetett s 1876-ig községi főreáltanoda néven szerepelt. 1875-ben a hatosztályú reáliskola nyolcosztályúvá alakult. 1875-ben megnyílt a hetedik s 1876-ban pedig a nyolcadik osztály. Az első érettségi vizsgálat 1876-ban volt. Iskolánk 1876. január 1-től kezdve állami jellegűvé lett.

 

Na, de térjünk vissza a tárgyhoz! Nem szabad elfelednem, hogy most az épület történetében kutakodom! Ezért rögtön egy alapműhöz fordulok, Kárpáti Károly tanár úr híresen alapos történeti munkájához az 1895/96-os milleniumi értesítőben. Íme néhány, az épület múltját ecsetelő, jellemző sor:

 

Az 1850-ben létrejött városi kath. alreáliskola két osztálya eleinte a Városmajor első emeletén volt elhelyezve. Mikor 1856-ban egy, a kath. elemi iskolákkal kapcsolatos cs. k. kath. tanítóképző-intézet állíttatott föl, a város ezt is magánházban bérelt helyiségekben volt kénytelen elhelyezni. Egy rendes iskola-épület emelése most már égető szükséggé vált. Időközben a Helytartótanács Flandorffer Ignácz, tekintélyes városi kereskedőt és képviselőt nevezte ki „Local-Schulaufseher”-nek, aki ez uj tiszteletbeli állásában – mint mindenben és mindenütt – rendkívüli buzgóságot fejtett ki és a helyiség-kérdés végleges megoldását sürgette. Részben őneki köszönhető, hogy az uj kétemeletes iskolaépület 1857-ik évi október 1-én beszenteltetvén és felavattatván, rendeltetésének nyomban át is adatott. Ez volt az úgynevezett „városi elemi iskolai épület”, amelybe 1857-ben a kath. alreáliskola is költözött, amelyből későbben a toldásokkal és átalakításokkal a mai főreáliskolai épület keletkezett. Az építési összeg, a termek berendezésén kívül, 61,720 frtra rúgott. Ezen épületbe helyezte el a város 1868-ban a maga községi felekezeti jelleg nélküli alreáliskoláját is. (1895/96)

 

A „beszenteltetvén és felavattatván” eszembe juttatja, hogy talán most lesz jó alkalmam eloszlatni két, még ma is fel-felbukkanó városi legendát. Az egyik azt állítja, hogy a Templom utcai, valóban formás épületet a város híres építésze, Handler Nándor tervezte, a másik pedig arról szól, hogy a felavatáson maga Ferenc József császár is részt vett. Nos, Dr. Németh Ildikó, egykori tanítványunk, aki életpályájának is a levéltári munkát választotta, mindkét legenda szertefoszlatásában jelentős érdemeket szerzett kutatásaival. A Soproni Állami Főreáliskola történetével foglalkozó disszertációjában Georg Ungert nevezte meg tervezőként, és csak a császár 1884. május 31-i látogatására talált adatot.

Ez utóbbi tényt nem is kellett túlságosan mélyről előbányásznia, hiszen az 1883/84-es értesítő a tanév kiemelkedő eseményeként közli a következőket:

 

Tanodánk ez évben örök emlékű ünnepet ült május hó 31-én, a midőn Ő cs. és apostoli kir. Felségét I. Ferenc József Urunkat Sopronyba való bevonulása alkalmával sorfalat képezve, szíveink mélyéből eredő „Éljen”-ekkel fogadtuk, utóbb pedig Királyunkat iskolánk szerény falai közt is üdvözölhettük és azon hódoló tisztelet- és szeretetnek kifejezést adhattunk, mely hagyományos magyar ősi ragaszkodással bennünket a Felséges ház iránt mindenkor lelkesít, de különösen mostan boldoggá tett, a midőn hazánk Fejedelmét szívünk belsejéből eredő „Isten hozott”-tal színről színre üdvözölhettük.

Ő Felségének, ki 10 ¾ órakor tanodánkba érkezett, a jelentést tevő az egész tanári kar nevében fejezte ki legmélyebb hódolatát. Az Uralkodó az üdvözlést kegyesen fogadta, az összes gyűjteményeket megtekintette és a látottak felett teljes megelégedésének következő szavakkal: „mindennel, amit ez iskolában láttam, nagyon meg vagyok elégedve” kifejezést adván, tanodánkat elhagyta…

 

(A kaján utókor elképzelhetőnek tartja, hogy őfelsége kegyes megállapítása szó szerint így hangozhatott: Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve.)

 

…Azon kegyes leereszkedés és mindenre kiterjedő figyelem, mellyel az Uralkodó minden, a tanodánkat illető ügy iránt tudakozódott, a tanári karban, valamint az udvaron felállított ifjúság szívében felejthetetlen emléket hagyott; és mint távozásakor most is kívánjuk: Dicsőn uralkodó, szeretett Urunk és Királyunk soká éljen! (1883/84)

 

Ferenc József látogatásának emlékére márványtábla is felszereltetett a kapualjban. A jelenlegi felújítás során tanúja lehettem a Soproni Múzeum szakembere által felügyelt szakszerű kutatóvágásoknak, amelyek az egymásra vastagodott vakolatrétegek alatt e tábla mellett az I. világháborús emléktábla fellelését is megcélozták. Sajnos, a kutatás eredménytelen volt. Nincs kőbe vésett emléke már sem a császárnak, sem elesett katonáinak.

Megint elkalandoztam. Talán jobb lesz, ha mostantól a kronológiai sorrend Ariadné-fonalába kapaszkodva próbálom átvezetni az Olvasót iskolaépületünk másfél százados történetén.

Tehát ott tartottunk, hogy 1868-ban, a már 11 év óta ezen a helyen működő katolikus alreáliskolát – a városi vezetők szándékának megfelelően – főreáliskolává kezdik felnövelni az evangélikus alreáliskola bevonásával. Ehhez mindkét iskolát mint felekezeti alreált megszüntetik, két osztályukat (évfolyamukat) az 1868/69-es tanévben háromra, majd az elkövetkező években négyre, ötre, hatra emelik. Az intézmény második értesítőjének (1869/70) címoldalára már a „főreáltanoda” megjelölés kerül fel.

Ez az iskolatípus rögtön olyan népszerű lesz a város iparos és kereskedő polgárságának körében, hogy a Templom utcai épület egyszerre csak szűknek bizonyul fiaik számára. Ráadásul egyelőre megváltoztathatatlannak tűnik a kényszerű osztozkodás a katolikus elemivel. De gyorsan jön a segítség. Még csak a negyedik évfolyamnál tart az intézmény főreáliskolává való felnövelése, amikor máris úgy tűnik, hogy megindulhat az épület bővítése. Megvan a pénz is az Iskola utcai (Liszt Ferenc utcai) szárny megtoldására, de a kivitelezés elkezdése késlekedik. Már a rákövetkező tanév is véget ér, de az épületrész felépítése csak ígéret – bár nagyon szép ígéret – marad. Az 1870/71-es tanév végi értesítő így ecseteli a problémát:

 

A nagyméltóságú vallás és közoktatási magyar kir. Ministerium 1868-ik aug. hava 14-én 13371. szám alatt kelt intézménye folytán intézetünkben ez iskolai évben az 5-ik osztály léptettetett életbe. E körülmény helyiségeink szaporíttatását tevé szükségessé.

Miután azonban a múlt évben tervezett építkezés, melynek költsége már taval a zárszámlába fel volt véve, keresztül nem vitetett, oly segédeszközök felhasználása vált szükségessé, melyek által a szükséglet látszólagosan kielégíttethetik. Így történt, hogy az eddigi hivatalszoba a felsőbb osztály tanszobájául, hivatalszobának pedig az elemi főtanoda értekezleti helyisége rendeltetett, míg az elemi tanoda számára értekezleti helyiségül az eredetileg intézeti szolgának szánt lakhely jeleltetett ki…

 

(Úgy látszik, ekkor kezdődött el az intézményen belül az a nemzedékeket átölelő, össznépi játék, amely egészen a mostani felújításig – meglepően gazdag fantáziával – arra próbált gyakorlati választ keresni, hogy miként lehet adott térben egyre több helyiséget a tanórai oktatás szolgálatába állítani.)

 

…De miután intézetünknek rendelkezésére így csak egy helyiség adatott át, s az első osztályba száznál több, a második osztály látogatására pedig nyolczvannál több tanuló jelentkezett, kik egy tanteremben a fenn álló rendeletek s a tanítás és nevelés eszméjénél fogva nem hagyathattak, a tanári testület kényteleníttetett az első osztályba jövő tanulókat két párhuzamos osztályra választani, s ugyanezt a második osztálybeli tanulókkal is szerette volna tenni, ha a tanszobák és a tanerő hiány ezt nem tette volna lehetetlenné.

Az első osztálynak ilyképeni elkülönítése által az újonnan nyert ötödik tanterem tehát a párhuzamos első osztály által lőn elfoglalva, s ötödik osztályunk ez évben is vándor osztálylyá vált, melynek tanulói az esetlegesen megürült tantermekben oktattattak. (…)

Lényeges hiányt szenvedett az intézet még az által is, hogy a mintázás és vegytani kísérletekhez nem volt alkalmas helyiség található. E két tantárgy ugyanis oly fontos, hogyha jövőre az intézet feladatának megfelelni akar, e két helyiség nélkül el nem lehet. Igaz ugyan, hogy a község nagylelkű gondoskodásánál fogva a városi iskolák mellé egy díszes kétemeletes épület állíttatik fel, – és mint mondatik – kizárólagosan reáltanodai szükségletekre, mi által ugyan szép és világos tanszobákkal fognánk elláttatni, de korántsem oly helyiségekkel, melyek a mintázáshoz és a vegytani kísérletekhez alkalmasak lennének s e tekintetben ezen csakis a tanodaépületben lévő, de jelenleg más céloknak szentelt helyiségek átidomítása által lehetne gyökeresen segíteni. (1870/71)

 

Az utolsó mondat információgazdagsága négy megjegyzésre késztet.

1. A „díszes kétemeletes épület”  – azaz a Liszt Ferenc utcai szárny 1872-es megtoldása 5 ablakszem hosszúságban – abban az értelemben igazán jól sikerült, hogy  tökéletes egységet alkot az 1857-ben felépült résszel. Stílusa, díszítő motívumai pontosan követik az eredeti építmény megjelenését. Az iskolaépület L alakjának hosszabbik szára ezáltal még inkább meghosszabbodott. (Az alapépület a Templom utcában 11, az Iskola utcában 13 ablakszem hosszban nyúlott el eddig. Ez utóbbi változott most 18-ra.)  Az egységes tömbnek mutatkozó építmény igazán ennek a toldásnak köszönhetően lett a belvárosi iskolaházból „iskolapalota".

 2. Hogy az új rész „kizárólag reáltanodai szükségletekre” lesz alkalmazandó, hiú ábránd marad, hiszen nem lesz olyan könnyű a katolikus elemit ajtón kívül látni! Eddig 15 évet bírt ki ez a „társbérlet”, s egyelőre nem is sejthető, hogy az együttélésnek további röpke 20 éve van még hátra! Ráadásul úgy, hogy állandósul az új épületszárnyba való beköltözködéskor szerencsétlenül elrendelt tulajdonviszony: az elemisták a „reálos” alsó és felső szint közé beékelődve, az első emeleten kapnak helyet.

 3. Az új szárny tanszobáit „szép és világos” helyiségeknek látni talán csak a remény sugara, majd a bővítés feletti eufória fénye által megvilágítva volt lehetséges. Ugyanis a szűk Iskola utca másik oldalán a főreáliskolai építkezéssel szinte egy időben felemelik a Kaszinó magas, impozáns – és az iskola tantermeit a felsőtől az alsó szintig egyre hatékonyabban leárnyékoló – épületét. (A jelenlegi felújítás ezt a földszintig ható komorságot azzal kívánta némileg ellensúlyozni, hogy felülről lefelé haladva mind élénkebb színű padlóburkolatot fektetett le az osztálytermekben.)

 4. Sajnos a „díszes kétemeletes épület” abban is hű követője volt az eredeti szárnynak, hogy belső elrendezését is arról mintázta: az udvari oldalon végigfutó folyosóról az utcafrontra néző osztálytermek sora nyílt. A térnek ez a tagolása nem tette lehetővé nagyméretű díszterem, tornaterem kialakítását, sőt, előre tudni lehetett, hogy a „mintázáshoz és a vegytani kísérletekhez alkalmas” nagyobb osztálytermek is hiányozni fognak belőle. Ez utóbbiakat azonban a „más céloknak szentelt helyiségek átidomítása által” a régi épületben hamarosan kialakították, de a díszterem és a tornacsarnok hiányát még sok értesítő fogja felpanaszolni.

 

A soproni állami Széchenyi István reáliskola épülete Hauser Károly tanár festménye után – 1896

(Kép az 1926-os évkönyvből)

<< vissza

 

Kényszerű társbérlet. Tornaterem hiány. Végre csak a miénk az épület!

 

Az elkövetkező öt-hat esztendő tanév végi kiadványainak iskolaépületre vonatkozó feljegyzéseiből vegyes indítékok, vegyes érzelmek rajzolódnak ki. Ott van először is a két épületszint közé ékelődött katolikus elemi „kitúrásának” nemes szándéka:

 

A legnyomasztóbb szükségletnek ez évre elég tétetett ugyan, az iskolai épülethez újonnan kapcsolt termek, nemkülönben egy eddig más célra alkalmazott helyiségnek átváltoztatása által, mely helyiség vegytani tanszobául s vegytani szerek s készletek fenntartásául rendeltetett; de a tanszobák elosztásánál követett eljárás, mely szerint a reáltanodának a földszinti s a második emeleten lévő helyiségek adattak, a fegyelem kezelését rendkívül megnehezíté, sőt mondjuk lehetetlenné tette, s így ezen felosztás szerencsétlennek nevezhető; s most is azon óhajnak adok kifejezést: vajha a nemes város közönsége e nagy bajon a kívánt s neveléstani szempontból szükségessé vált módon, mielőbb segítene. (1871/72)

 

Másrészt – legalábbis az első években – kitapintható az új szárny felépítése okán érzett felhőtlen öröm:

 

Egészségi tekintetben is örvendeztetők voltak a viszonyok, mit Sopron városa kedvező fekvése, de különösen tantermeink helyes el- és berendezése, így világos s könnyen szellőztető voltuknak köszönhetünk. (1873/74)

 

(A tantermek könnyen szellőztethetőségét egészen a legutóbbi időkig még zárt ajtók, ablakok mellett is tapasztalhattuk.)

 

A tanodai ifjúság egészségi állapota általában véve teljesen kielégítő volt, mit tantermeink célszerű el-, és berendezése, különösen azonban az egészséges légköri viszonyok, úgy a nyáron által rendelkezésére álló uszodák, nemkülönben a város kies környékében való kirándulások és séták nem csekély mértékben mozdítanak elő. (1874/75)

 

De nagyon hamar felsejlik a tornaterem hiányának gondja, és megvilágíttatik az is, hogy azért azok az egészséges tantermek – különösen a Kaszinó felőli oldalon – nemhogy nem úsznak fényárban, de sötétségük folytán egyenesen a látás megromlását is eredményezhetik:

        

Sajnálattal kell felemlítenem, miszerint saját torna helyiséggel nem bírván, az iskola utánni órákat kényteleníttettünk felhasználni, s ki nem volt kerülhető az esteli télen 7 óráig való időzés. Reméljük azonban, hogy e bajon az által segítve lesz, hogy a tanodai középépületben levő színházi díszítmények raktára az ujonnan a város részéről megveendő épületbe áttétetvén, abban a tornacsarnok tanodánk számára be fog rendeztetni és akkor a fönn említett baj ki fog kerültetni. (…)

Azonban a folyton nagyobb mérvben terjedő rövidlátás kényteleníti a tanárokat azok okait kutatni, úgy a gyógyszerekről gondoskodni. Ezen sajnos tünemény okául hozható fel 1.) hogy a tanulók odahaza gyakran minden felügyelet nélkül dolgozva, a tartásra az írásnál nem figyelmeztetnek, és rendesen szemeiket nagyon közel tartva a munkához, azokat öntudatlanul rontják; 2-or hogy a szabadkéz és mértani rajzi órákat, melyek jó fényt kívánnak, nagy számuk folytán a délutáni órákra is kell tenni, a midőn különösen a téli rövid napokon sokszor alig látni kivált a kaszinói épület felé levő oldalon, vagy pedig a gázvilágítást igénybe kell venni, mi azonban épen a fénynek nagyobb intensitása folytán az ifju szemre káros hatással van és azt gyengébb fénynél kevésbé érzékenynyé teszi, és így okozza, hogy a tanuló a rajz, írás, olvasásnál szemét közelebb az íráshoz hozva, láttáva folyton kisebbedik… (1876/77)

 

Ugyanez az értesítő máshol is kész tényként kezeli a színházi kellékraktár iskolai célokra való felhasználásának lehetőségét:

 

Az épület helyiségei csak annyiban szenvedtek változást, hogy a VIII. osztály felállítása folytán a II. emeleti volt természetrajzi szertár előszobája és konyhája ideiglenesen (addig ugyanis míg az udvaron levő színházi raktárt rendeltetésének: tanhelyiségnek át nem adják) tanteremnek átidomíttattak. (1876/77)

 

A következő tanévben még erőteljesebb panaszhang és a döntéshozókra irányuló nyomásgyakorlás:

 

A tornaoktatás a tavalyi évhez hasonlóan tartatott meg, csakis sajnálattal kell kiemelnünk, hogy részint költség kímélés, részint pedig saját helyiség hiányában a külömben előirt 16 óra számot nem tarthattuk meg; a mennyiben pedig sz. kir. Soprony városának közönsége részéről a nagymélt. vall. és közokt. miniszteriumnak azon felhívására, miszerint a reáliskolai tanulók részére külön tornahelyiségről és annak felszereléséről gondoskodjék, határozottan tagadó válasz adatott, nem igen remélhetjük az orvoslást. (1877/78)

 

A színházi raktár, amely a mai tornatermi épületrész helyén állt, a Liszt Ferenc utcai bővítés nyomán egyszerre csak az iskola udvarán találta magát, így ténylegesen a tanoda „középépületévé” vált. Az „átidomításban” amúgy is jártas intézmény sóvár tekintete rögtön leendő tornacsarnokát látta benne. Azonban a beteljesüléshez vezető út nem volt olyan könnyű. A vágy eme épületben megtestesülő tárgya majd 15 éven át kelleti még magát, mire enged annak a bizonyos „átidomításnak”.

De miért van az, hogy a főcsapás iránya most ez épület megszerzésére helyeződött át, ahelyett, hogy a katolikus elemi paradicsomból való kiűzetését segítené elő?

Az ok egy, két évvel ezelőtt beállt, megfellebbezhetetlen tényben keresendő. Az 1875/76-os tanévben az iskola államosításával kapcsolatos átadás-átvételi szerződésbe bekerült egy olyan pont is… Mivel itt csak Kárpáti Károly már említett milleniumi összefoglalóját tudnám idézni, hadd adjam át a szót megint neki:

 

A reáliskola csak 1876-ban, az állami ellátásba történt átvételekor juthatott anynyira-menynyire a szükséges helyiségek birtokába; de akkor is az épületnek csak földszintjét és 2-ik emeletét foglalhatta el, míg az egész első emelet a kath. elemi iskolának jutott. Az átadás-átvételi szerződés értelmében Sopron városa kötelezte magát, hogy „az épületet a város közönsége által elfogadott és 1874-ik évi szeptember 28-ikáról, 3043/456. közjgyz. sz. alatt kelt fölterjesztéssel átküldött terv szerint saját költségén átalakítva 1876. évi január hó 1-én az államnak átadja és egyuttal az épületet állandóan jókarban tartani köteles.” De sajnos, a szerződés egyben kimondja azt is, hogy a város közönsége csak 15 év mulva, tehát 1891 január 1-én köteles az egész épületet a reáliskolának kizárólagos rendelkezésére bocsátani.

Tizenöt éven át kellett tehát szoronganunk az elemi iskolával a közös épületben, alig találván helyet osztályainknak, szertárainknak; 15 éven át kellett nélkülöznünk a tornatermet és zsellérkednünk a Torna- és Tűzoltó- egyesület tornacsarnokában. És mikor a tizenöt esztendő lejártával ütött volna a megváltás órája, a város kérelmére a magas közokt. kormány 1887-ik évi julius 14-ikén kelt 27,206. sz. rendeletével ujból megengedte, hogy a kath. elemi iskola osztályai 1891. deczember 26-ikáig megmaradhassanak a reálisk. épület első emeletén, ami ujból egy esztendővel hátravetett bennünket. Végre 1892. január l-én magunkénak mondhattuk az egész épületet. (1895/96)

 

Mielőtt az utolsó mondattal előrevetített intézményi örömünnep taglalására rátérnék, hadd illusztráljam az 1888/89-es értesítő segítségével azt, hogy miként jelenhet meg egyidejűleg az adott állapot feletti lehangoltság és a kánaáni jövőbe vetett illuzórikus hit:

 

Tanodánk több osztálya, így különösen a III. és IV. valamint a VI-ik is, az első kettő különösen a rossz elhelyezés, a kályhák és kémények hiányos volta folytán, az iskola követelményeinek nem felelvén meg, tanárok és tanulók panaszaira gyakran adtak alkalmat.

Nem egy nehézséget okoz a tornászati oktatás és felügyelete szempontjából azon körülmény, hogy saját tornahelyiséggel nem bírván kénytelenek vagyunk órarendünkkel a különböző intézetek órarendéhez alkalmazkodni, miért is várva-várjuk azon pillanatot, amelyben a tanodaépület rendeltetésének teljesen adatván által, az iskola kívánalmainak minden tekintetben megfelelhetünk majd. Különben a r. kath. elemi iskola új épülete a jövő tanévben elkészülvén, ez iskolának abban való elhelyezése akadályt nem fog szenvedni, és az 1891/2-ik év kezdetével az állam és város között megállapított szerződés ezen pontja is érvényesül majd, a midőn iskolánk külső példás egyszerűsége és helyes berendezése által az ország mintaszerű intézetei között helyt foglal majd. (1888/89)

 

Látható, az elhelyezési viszonyok fölött legfeljebb csak a nemrég idelátogató császár fejezhette ki teljes megelégedését, az épület használói már korántsem osztották fenséges véleményét.

De végre felépült a római katolikus elemi iskola Petőfi téri épülete, és így egyszerre minden keservnek vége szakadt. Lejárt az államosítási szerződés külön passzusába foglalt 15 (+1) év, és az elemisták 1892. január elsejétől már néhány lépéssel odébb fordulnak be iskolájuk kapuján – nem szakadtak túl messzire, hiába, a megszokás nagy úr!

A főreál öröme még visszafogott, mert híre jön, hogy most meg a kereskedelmi iskolát akarja a város a megüresedett első emeletre költöztetni. A megtépázott idegek azonban hamar megnyugodhatnak, hiszen kiderül, az ötlet megfoganni nem tudó, játszi gondolatként suhant csak át a döntéshozók fején.

 

<< vissza

 

Az 1892-93-as "átidomítás". Kárpáti Károly végigkalauzol az iskolaépületen

 

Megindul hát az újabb átidomításokat célzó, izgatott tervezgetés, amelyet különösen felfűt az, hogy a város vezetésének kegyes akarata az álmok megvalósításához szükséges pénz mellé egyszerre a leendő tornacsarnok épületét is odarendeli:

 

Végre elértük azon szerencsés állapotot, hogy épületünk teljesen rendelkezésünkre áll; azon veszély, mely Damocles kardjaként fejünk fölött oly soká lebegett, hogy u.i. a kereskedelmi iskolának kell majdan helyt szorítanunk, úgy látszik elmult, amennyiben az már más lakásról gondoskodott. Sz. kir. Soprony városa engedélyezte ugyan az épület átidomítására szükséges összeget, de megfelel-e majd a körülményeknek, a vall. közokt. m. kir. miniszter ur ítéletétől függ; kívánatos azonban, hogy mielőbb rendbe jöjjön minden, különben attól tartok a jobb időszak elmulik és mi a helyiségek daczára nyomorogni fogunk tovább is; minden azon gyorsaságtól függ, melylyel Soprony városa a munkálatokat végezheti. Más nagy munka is áll még előttünk u.i. a vízvezeték behozatala, pedig ez is igen fontos és el nem odázható kérdés, melynek valósításához a költségvetésnek a miniszter által való helybenhagyása még szükséges.

A helyiségek rendbe hozatala után a tornaterem olyképen alakítandó át és szerelendő fel, hogy az úgy tulajdonképeni rendeltetésének, mint díszteremnek is megfelelhessen. (1891/92)

 

S bár e sorokban ott bujkál a félelem attól, hogy e „jobb időszak elmulik”, de a szerencsés konstelláció nem változik. A következő tanévben megindulnak a nagy munkálatok, hogy aztán 1893. szeptember elsejével már egy, valóban kényelmesebb körülmények között lezajló oktatási év vehesse kezdetét. A Liszt Ferenc utcai oldal megépülése után ez volt a második nagyobb arányú beavatkozás az épület tereibe. Az 1937-es födémleszakadást követő átalakításig az értesítők egyhangúlag úgy könyvelik el ezt az építkezést, mint amellyel véglegesen kialakult az iskolaépület „mai” formája.

Lauringer Ernő igazgató úr például az 1925/26-os értesítőben ezt jegyzi le a 33 évvel azelőtti munkálatokról:

 

A város az állammal kötött szerződés értelmében ugyanakkor újabb átalakításokat (tornaterem, vízvezeték, chemiai laboratorium, gázberendezés, igazgatói lakás stb.) eszközölt 3700 frt. költséggel, amit az állam 9000 frt.-ra egészített ki. Az épület a mai alakjában 1893. szeptember 1-én készült el. (1925/26)

 

De most hadd idézzem azt az igazgatót, Salamin Leót, aki ezt a nagyarányú átalakítást véghez vitette, és izzadt homlokát törölvén a jól végzett munka örömével tekinthetett vissza a megtett útra:

 

Az 1893/94 tanév iskolánk felvirágzására nézve igen fontos korszak kezdetét jelzi. A főreáliskola végre annyi várakozás után megnyerte mindazokat, melyeket évek óta kérelmezett; az egész épület kezelési birtokunkba menvén át, első feladatnak tekintettem a szükséges módosítások rendszeres tervezetét elkészíteni és sz. kir. Sopron városának és a magas kormánynak bemutatni. A város a javaslathoz hozzájárulván az őt szerződésileg kötelező munkálatokat 3700 frtnyi az állam pénztárba szolgáltatandó összeggel váltotta meg; tekintettel azonban arra, hogy még sok más a várost nem terhelő költségek különös figyelembe veendők voltak, a magas kormány az összes átalakításokat és berendezéseket és pedig

1.         árnyékszék;

2.         díszterem és torna-helyiség, valamint annak felszerelése;

3.         chem. laboratorium szellőztetése;

4.         vízvezeték behozatala;

5.         gázberendezés

6.         igazgatói lakás

összesen vagy 9000 frt összegben vállalta magára; fogadja a nmlgu vallás közokt. m. kir. ministerium az iskolának köszönetét azért, hogy a költségtől vissza nem rettenve azt oly helyzetbe hozta, hogy ezzel benne mindent megtalálván, mi modern iskolában kell, bármely más iskolával versenyképessé tette. (…)

Végre is testté lőn, amit annyi időn által óhajtottunk, és teljesülésében majd-majd kételkedtünk. Az épület teljes átalakításával elkészült tornacsarnokunk is; nemcsak hogy arra való helyiségünk van, de a modern körülményekhez képest fel is van szerelve. Bockelberg Ernő szép, praktikus, a szükség minden követelményeinek megfelelő szerekkel látta el; még sok kívánni való maradt ugyan, de az első kiadásból, 820 frtból mindent beszerezni nem lehetett, és ha a nmlgu vall. közokt. m. kir. miniszt. a mint azt kilátásba is helyezte, még bizonyos állandó átalányt (300 frtot) engedélyez, bizton állíthatom, hogy csak kevés lesz azon szerek száma, melyek még szükségesek arra, hogy mindennel rendelkezzünk, mi által teljes lesz a gyűjtemény; ekkor 100 frtnyi átalány elegendő a csarnok fenntartására és esetlegesek pótlására. Nem hagyhatom megemlítés nélkül, hogy külön dísztermünk ugyan nincsen, de a tornacsarnok berendezése olyan, hogy a szerek minden pillanatban félre állíttathatván, az iskolai ünnepélyek ebben való megtartása mindenkor fényesen sikerülhet. (1893/94)

 

Víz- és gázvezeték, a mellékhelyiségek felújítása, saját tornaterem… egyenként is nagy jelentőségű változások ezek. A felettük érzett örömöt semmi sem árnyékolja be. Illetve – még nem. De két év múlva már…

A milleniumi év értesítője nyolcvan év kiadványainak legvastagabbika, benne a már emlegetett, majd 270 oldalas Kárpáti Károly-féle iskolamonográfiával. A tanár úr ekkor már 22 éve tanít az iskolában, jól ismeri a főreált. Ide idézem papírra vetett „idegenvezetését”, amely a legvalósághűbb képet adja a századforduló előtti iskolaépületről:

 

Sopronnak belvárosában, az ódon kinézésű Templom-utczában fekszik az Állami Főreáliskola épülete. Kétemeletes sarokházat képez ott, hol a szűk Iskola-utcza nyílik a Templom-utczába. Hosszabbik szárnya. 18 ablakkal az Iskola-utczára néz, míg rövidebb főhomlokzata 11 ablakkal a Templom-utcza sorában áll; egy ablak jut az eltompított sarokra. Szemközt áll vele az Iskola-utczában a Casino-épület hátsó része, elvevén iskolánktól, különösen ennek földszintjétől, a világosság nagy részét. A főreáliskolának két bejárata van. A Templom-utczai homlokzat közepén nyílik a hatalmas kapu által zárható főbejárat; az Iskola-utczában van a keskenyebb mellékbejárat, amelyen a tanuló ifjuság jár ki és be. A kapu fölött jó magasan kicsiny tábla hirdeti, hogy itt van az »Áll. Főreáliskola.«

Egyébként, ha az épület külseje kissé tataroztatnék, világosabb, melegebb színnel festetnék be, – elég jó benyomást tenne, habár a homlokzat és a főszárny külső tagozása nem eléggé nyomatékos, minek következtében az épület kissé kaszárnyás kinézésű.

Az iskola előtt nincsen tér; az iskolán belül az udvar kicsiny, alig 650 négyzet-méter és ennek is egy része befásítva lévén, a tanuló ifjuság által, nem használható. De legnagyobb hátrányára van az épületnek egy levezetőcsatorna, mely a Templom-utczai részről rézsut húzódik el az udvar és épület alatt a Casino felé. Minthogy csak öntött vasrács zárja az udvarban levő nyílását, kellemetlen bűzével néha az egész épületet elárasztja. Ennek következtében a pincze is kicsiny, csak a főhomlokzati rész alatt van és ez elég száraz.

A hosszu szárnyépület közepéből, párhuzamosan a főhomlokzattal, húzódik az udvaron végig 30 méter hosszuságban a tornacsarnok előszobával és egy kis kamrával. Az udvar felől van 5 magas, de nem elég széles ablaka, az ezekkel szemközt levő falban 6 ilyen ablak nyílik a szomszédos r. kath. népiskola udvarára.

Az épületben magában az udvar felé néző oldalon, a homlokzat és a szárny hosszában, folyosó húzódik végig a földszinten és mind a két emeleten. E folyosóra mindig haragszunk. Ablak van rajta elég, de mind csak egyszeri táblás. Télen és szeles időben – ilyen pedig sok van nálunk – a léghuzat és a hideg nehéz feladattá teszi a folyosón való tartózkodást, illetve a felügyeletet. Szenvednek a tanulók, szenvednek a tanárok is.

De lépjünk be a főkapun.

A bejáratban balfelől csinos emléktábla hirdeti, hogy ő Felsége 1884. május havában legmagasabb látogatásával tüntette ki reáliskolánkat. Tovább haladva, jobbra és balra látjuk a folyosót. A jobb oldali folyosón van az emeletekre vezető főlépcső, ennek lábánál a pinczebejárat, azután szolga- és házmester-lakás.

A baloldali folyosón haladva, elébb az iskolaszolga szobájához, azután két tanteremhez érünk. Ezek utolsója sarokszoba 4 ablakkal; a kívül tompított sarok itt észre sem vehető, mert a szoba ezen felső része teljes félköralaku. Az ezen szoba felett fekvő termek szintén ilyen alakot kaptak, minek folytán mindenütt kis szöglet-kamra támadt, melyet a mellette levő helyiségekhez ajtóval kapcsoltak.

A folyosó itt jobbra fordul. Következik a tanári könyvtár két szobája, melyekben kevés a világosság; azután egy lépcső, melyen a tanulók járnak fel az emeletekre; ennek lábánál van a mellékbejárat. Tovább haladva a folyosón, balra benyitunk a vegytani helyiségbe, melynek nagyobb és 2 kisebb szoba áll rendelkezésére; a legnagyobb a tanterem, emelkedő padsorokkal és mineralogiai gyüjteménynyel; balra ettől van a tanár szobája és a készítmények tára, és jobbra a vegytani műhely. A folyosó végén van az ifjusági könyvtár, ebből ajtó nyílik az érem- és régiség-szertár szobájába.

Szemben a vegytani tanterem ajtajával van a folyosón még a tornacsarnokba vezető ajtó. Legelőször az öltözőnek használt előszobába jutunk, melytől balra van a kicsike nedves szerkamra; egyenesen szemben velünk van a nagy tornacsarnok, melynek földszinti niveau-ja 1 méterrel alacsonyabb a folyosóénál, az előszobából tehát néhány lépcsőn jutunk le a terembe. A terem maga nem elég magas, megvilágítására 10 oldalláng és 2 szép gáz-csillár szolgál, de az utóbbiakat használni nem lehet, mert a szergyakorlatok kivitelét akadályozzák. A tornacsarnok díszteremül is szolgál.

Ha a tornateremnek az udvarra vezető ajtaján átmegyünk az udvarra és onnan a főbejáratnál levő lépcsőn fel az első emeletre, akkor ott jobbra és balra az igazgató lakását találjuk. Jobb oldalon a konyha, fürdőszoba és két nagyobb lakószoba van, melyekből keskeny szobácska vezet a folyosó baloldali folytatásában elhelyezett 3 lakószobához. Itt a folyosó fallal van elválasztva az iskolához tartozó részétől; csak egy ajtó vezet az iskola hosszabb folyosójára, melyen keresztül menve, balra látjuk sarokszobát képező tanári termet. Ennek ajtaja előtt a folyosó jobbra fordul. Mindjárt elől van az igazgatósági iroda, ezután a tanulók által használt lépcsőfeljárat, emellett a nagy mértani rajzterem és sorban három egymásután következő tanterem.

Ha ujra felmegyünk a főlépcsőn a második emeletre, ott találjuk jobboldalt a természetrajzi tantermet a megfelelő szertárral, balra egy tantermet és az épület sarkáig elnyuló szabadkézi rajztermet. E rajzteremnek van hosszában öt, széltében egy ablaka.

Itt a folyosó jobbra fordul. Balra az első ajtó a természettani szertár két szobájához vezet. A tanulók által használt lépcsőfeljárat után következik a 4 ablakos nagy, majdnem túlságos nagy fizikai tanterem és ezután sorban még 3 tanterem.

A mellékszárny folyosóinak végén vannak mindenütt az árnyékszékek, melyek vízvezetékekkel és öblítő-készülékkel vannak ellátva, de nincsen szelelő kürtőjük. A vízvezeték különben az egész épületet látja el jó ivóvízzel, a rajztermekben a fizikai, vegytani helyiségekben és a tanári szobában külön kagylók vannak bevezetve.

Az igazgató elhatározta, hogy még az idén villamos órát helyez el az első emeleti folyosón a lépcsővel szemben, mely óra a minden tanterem ajtaja fölött elhelyezett villamos csengetyüket fogja megszólíttatni minden óra és a 10 percznyi szünet végén, ami véget fog vetni az eddig szokásban volt és a fületbántó csöngetésnek, harangozásnak. Ez utóbbi úgy is sok időt vett el az ezzel megbízott szolgától, akinek a megjelölt időt mindig meg kellett lesnie.

Házi telefon csak a fizikai tanteremből vezet a szomszédos fizikai szertárba, ez is inkább demonstráció czéljából helyeztetett oda.

Az esti világítást légszesz eszközli, a fűtésre vaskályhák szolgálnak. (1895/96)

 

Bár „életszagú” adalékként olvashattunk itt csatornabűzről, szellőzés nélküli árnyékszékekről, egészségre káros léghuzatról, megkockáztatom, ezek nem voltak egyedi jelenségek 19. század végi iskoláinkban. Velük szemben erősebb összbenyomásként jelenik meg egy jól bejáratott, működőképes iskolaépület képe. Ráadásul a boldog békeidők folyamatos, lépésenkénti fejlődést biztosítanak a továbbiakban is. Az 1896/97-es értesítő is jól tanúsítja ezt. (Külön felhívom a figyelmet az iskola-egészségügyi szempontból terveztetett bútorokra!)

 

A magas kormánynak 1895. évi 43,770. sz. a. kelt rendeletével utasította az igazgatót, hogy az iskolának új bútorokkal való felszerelése céljából részletes költségvetést terjesszen fel. Igazgató összeállítván a bútorzat-szükségletet, Faragó József tanár elkészítette hozzá a terveket, dr. Leszner Rezső iskolaorvos tanácsával hozzájárult, hogy a padok iskolaegészségügyi szempontból miként terveztessenek.

Ezután a m. Ministerium szerződésileg megbízta Kanizsa Gábor soproni asztalost a következő bútordaraboknak 2249 frt 80 krnyi összértékben való elkészítésével: l30 drb kétüléses pad, 24 drb kétüléses rajzasztal, 1 drb szószék, 6 drb szekrény, 100 drb szék, 3 drb állvány szereknek és 16 drb ruhafogas. Az itt felsorolt bútorok elkészültek és az igazgatóság által át is vétettek.

A nmélt. vallás- és közoktatásügyi m. kir. Ministerium 1896. november havában a tornaterem felszerelésének költségeire újból 200 frtot és az iskolaépületnek zászlóval és zászlótartó-rúddal való ellátására s a torna- és díszterem falazatának kijavíttatására összesen 112 frt 24 krt utalványozott.

A nmélt. Minister úrnak ezen bőkezűségéért intézetünk leghálásabb köszönetét rója le.

Sopron sz. kir. város 1895-ben 3 iskolatermet padlóztatott, 1897-ben pedig a tornacsarnok tetejét újra cserepeztette és a szünidő alatt ismét 2 iskolatermet fog padlóztatni. (1896/97)

 

A biológia laboratórium délelőtt az előadások helyszíne (1913/14)

Délutáni gyakorlat a biológia laboratóriumban (1913/14)

 

<< vissza

 

Megkezdődik a XX. század. A nagy háború krónikája

 

Ez a folyamatos gyarapodás olajozottan viszi át az intézményt a 19. századból a 20. századba. Ha most vizsgálódásomat nem az épület történetére irányítanám, és nem félnék egy hosszabb kitérőt megtenni, bizony szívesen ecsetelgetném, hogy a soproni főreál az ország egyik legjobb oktatási intézménye a századforduló környékén. Tudós tanári karának és éles eszű, sokszor jó kézügyességgel is rendelkező (lásd a magas színvonalú rajzoktatást!) diákjainak köszönhetően országos és nemzetközi sikereket tudhat magáénak az iskola. S ennek háttereként ott áll a zavartalan működést lehetővé tevő, egyre felszereltebb iskolaépület.

Ezt azért kívánom most hangsúlyozni, hogy még érzékletesebbé tegyem azt a – stílusosan – bombaként berobbanó változást, amit a háború hoz magával.

Az épület alsó két szintjét rögtön a háború kitörésekor katonai célokra lefoglalják. Gondoljunk bele, a tanítás csak a második emeletre szorul, a lenti termekben egy hónapig népfelkelők állomásoznak, majd utánuk hadikórház költözik be. Egyre több beteg, sebesült katona…, járványveszély…, a bevonulások miatt a tanári létszám is megcsappan…

Hinnénk, bekövetkezik az iskola teljes szétzilálódása…

Annyira lehetetlenné válnak az oktatási körülmények, hogy szinte megmagyarázhatatlannak tűnik az az épülethez való ragaszkodás, amely a most következő háborús krónikákban lépten-nyomon megnyilvánul.

 

A háború hatását éreztük intézeti ifjúságunk elhelyezésében is. Intézeti épületünk augusztus hó 1 óta népfelkelők számára, majd pedig szeptember hó 1-től kezdve tartalékkórház céljaira lévén lefoglalva (…) a rendes előadások számára kezdetben a szent Benedek-rendi kath. főgimnázium épületének igénybevétele látszott legalkalmasabbnak, hol intézeti ifjúságunk, bár a délutáni órákban, de legalább egy helyen, együttesen, nyerte volna oktatását. Minthogy azonban ezen elhelyezés is több szempontból sok nehézséget látszott hárítani működésünk elé, minden rendelkezésünkre álló eszközzel oda törekedtünk, hogy saját épületünk legalább egy részében, annak második emeletén, taníthassunk. Dr. Fogarassy Viktor cs. és kir. főtörzsorvos úr lekötelező szívessége és intézetünk iránti nagy jóakarata folytán óhajunk meg is valósult…

 

(A katolikus elemivel való együttélés idején legalább az épületnek két szintjét tudhatta magáénak a reáliskola. Elképzelhetjük, mit jelenthetett most az – ráadásul megnövekedett tanulólétszám mellett –, hogy mindössze a második emeletre szorult az intézmény!)

 

…Minthogy intézeti épületünk II. emeletén 9 osztálynak egyszerre való elhelyezésére kellő számú helyiség nem állott rendelkezésünkre, három osztály tanítását délutánra kellett áttennünk. Hogy a tantermek szellőztetésére és tisztítására a délelőtti és délutáni tanítás közti szünetben kellő idő juthasson, főigazgatói engedéllyel csak 45 perces órákat tartottunk…

 

(Aztán majdnem bekövetkezik a legrosszabb, az épület teljes elhagyása):

 

…Február hó folyamán intézetünknek már-már zavartalanul folyó működését komoly veszedelem fenyegette; újból le akarták foglalni intézeti épületünk II. emeletét. E terv megakadályozására az igazgatóság minden lehetőt elkövetett. Dr. Baán Endre vármegyei főispán úr, valamint Dr. Fogarassy Viktor cs. és kir. főtörzsorvos úr Ő Méltóságai részéről az igazgatóság fáradozása nagy jóakarattal találkozván, a veszedelem elmúlt és intézetünk nyugodtan folytathatta működését a tanév befejezéséig.

A bevonult tanerők hiányát ellensúlyozandó az intézetünkben évek óta fennálló három párhuzamos osztály közül kettőt megszüntettünk (…) a rendkívüli tárgyak tanítása – az egészségtan kivételével – valamint a különféle körök működése és a tornatanítás is az egész éven át szünetelt. Ugyancsak nem tartattak meg a tanév folyamán az iskolai ünnepélyek sem, minthogy az egész ifjúság együttes befogadására alkalmas helyiség nem állott rendelkezésünkre…

 

(Felvetődik a kérdés, ha a szűk térre bezsúfolódott iskola ilyen mértékben volt kénytelen redukálni a feladatait, akkor miért ragaszkodott annyira az épületben maradáshoz? A következő bekezdés mintha erre válaszolna):

 

…Ha elgondoljuk, hogy mennyi nehézség háramlott volna intézetünkre, ha ifjúságunk 2-3, egymástól távol fekvő, helyen lett volna elhelyezve és hogy az oktatás és nevelés mennyire szenvedett volna azáltal, megnyugszunk sorsunkban és igaz hálával vagyunk az intéző körök iránt, hogy jóindulatuk folytán szűkösen bár, de mégis csak saját otthonunkban tölthettük az egész tanévet. Fogadják ezért e helyen is ismét hálás köszönetünket!...

 

(„De mégis csak saját otthonunkban tölthettük az egész tanévet”– egy vallomás sűrűsödik e mondatban… A nyári tanítási szünetre azonban a második emeletet is katonai célra foglalják le. Emiatt még naivabbnak hat a szöveg utolsó mondatában megfogalmazott vágy):

 

…Az iskolai év befejeztével intézeti épületünk II. emeleti része ismét lefoglaltatott.

Vajha a következő tanévben újból rendelkezésünkre állhatnának összes helyiségeink! (1914/15)

 

Ugyanebbe az évkönyvbe az iskolaorvos is olyan jelentést ír, amely jól jellemzi ezt az időszakot:

 

A soproni állami főreáliskolában az egészségi állapot az 1914/15. iskolai évben – egy halálesettől eltekintve – megnyugtatónak volt mondható, jóllehet az intézeti épület nagy része, nevezetesen földszintje és I. emelete tartalékkórház céljaira volt lefoglalva. Kellő gondoskodás történt az iránt, hogy az egész épületben tisztaság és rend uralkodjék és hogy a tanulók a kórházbeliekkel, bár fertőző betegség a katonák között nem fordult elő, ne érintkezhessenek. (…) A tantermek és illemhelyek szigorú tisztántartására, valamint szellőztetésére és egyéb higienikus követelményekre nagy gond fordíttatott. (…) Szükségesnek tartom végre hangsúlyozni, hogy a torna és játéknak ez évben való elmaradása a tanulók fejlődésére valamilyes hátránnyal volt. (1914/15)

 

A következő tanév kezdetére – mire a levelek lehullottak, de katonáink mégse tértek vissza – természetesen nyilvánvalóvá vált, hogy csak hiú ábránd volt az iskolaépület visszaszerzésében reménykedni. Bár a második háborús tanév utolsó két hónapjában átmenetileg katonamentes lesz az intézmény, de a hadikórház hamarosan visszaköltözik.

Az 1915/16-os értesítő még az előző évinél is pontosabban festi le az intézmény helyzetét:

 

Intézetünk 1914/15. értesítőjében a tanév háborús vonatkozásairól szóló megemlékezésünket azzal az őszinte óhajjal zártuk le, hogy vajha az 1915/16. tanévben újból rendelkezésünkre állhatnának összes helyiségeink. Óhajunk – sajnos – nem valósult meg. Nem valósult meg sem szűkebb, sem tágabb értelmében véve; intézetünknek a múlt tanévben lefoglalt helyiségeit a katonaság az 1915/1916. tanévben is használta, a háború pedig nemhogy megszűnt volna, hanem még nagyobb arányokat öltött az eddigieknél.

Hogy az immár két év óta dúló háborúnak iskolai életünkre gyakorolt hatását a középiskolák háborús korszakának krónikása részére röviden összefoglalva megörökítsük, adatainkban az 1914/1915. tanévre is kiterjeszkedve, a következőkről számolunk be:

Intézeti épületünk földszinti és I. emeleti helyiségei – az igazgatói iroda, a vegytani szertár, valamint a tanári- és ifjúsági-könyvtár helyiségeinek kivételével – 1914. évi augusztus hó 1-én foglaltattak le a katonaság részére. Ezen időtől kezdve 1914. évi szeptember 1-ig magyar népfelkelők helyezkedtek el intézeti épületünk lefoglalt részeiben; 1914 szeptember hó 1-től kezdve pedig 1916. évi január hó 26-áig, tehát csaknem 17 hónapon keresztül, a cs. és kir. tartalékkórház használta helyiségeinket, 1916. évi január hó 26. óta a cs. és kir. 11. Landwehrgyalogezred pótzászlóaljának II. pótszázada bírta említett helyiségeinket 1916. évi április hó 12-ig. Azóta ismét teljes birtokában voltunk intézeti épületünknek 1916. évi június hó 24-ig, amikor az újból lefoglaltatott segédkórház céljaira. (…) A Landwehrgyalogezred a beszállásolt legénység könnyebb és gyorsabb élelmezhetésére intézetünk udvarán felállíttatott egy ideiglenes faépítményt, mely konyhául szolgált, a tornacsarnok melletti öltözőszoba pedig fürdőszobának rendeztetett be a kórház által…

 

(Úgy tűnik, a hadsereg is értett az „átidomításhoz”.)

 

…A világítás, fűtés és vízfogyasztás címen felmerülő kiadások fedezésének kérdése kölcsönös megegyezés alapján mindjárt kezdetben rendeztetett, úgy hogy e tekintetben a katonaság miatt intézetünknek soha sem voltak külön kiadásai.

Az intézeti épület földszinti és I. emeleti helyiségeinek lefoglalása következtében intézeti ifjúságunk mindkét tanévben a II. emeletre szorult. (…) Az összes osztályok elhelyezhetésére mindkét tanévben igénybe kellett vennünk illetőleg be kellett rendeznünk állandó osztálytermekké a fizikai és biológiai előadótermet valamint a szabadkézi rajztermet, sőt utóbb, 1915/1916-ban, hogy csupán délelőtti tanítás lehessen, a volt igazgatói lakás konyháját is…

 

(Az lett volna meglepetés, ha az iskola kimarad az átidomítási műveletekből…)

 

…A tanítás normális menetére vonatkozó változásokat illetőleg felemlítjük, hogy az 1914/15. tanévben a viszonyok kényszerítő hatása alatt csak 45'-es órákat tartottunk és a 10'nyi szünetet 5'nyire redukáltuk, hogy egyrészt a délelőtti és délutáni tanítás között kellő idő maradjon a tantermek tisztogatására és szellőztetésére, másrészt azonban a délutáni tanítás túlságosan bele ne nyúljék az esti órákba. Tantárgyi óraredukciók nem voltak egyik évben sem, ellenben elmaradt egyes tárgyak tanítása. Így például szünetelt mindkét tanévben a torna, ének és céllövészet tanítása valamint szüneteltek a játékdélutánok, a biológiai és fizikai gyakorlatok és elmaradt (csak az 1914/15. tanévben) a gyorsírástanítás és a vegytani gyakorlatok megtartása is. Szünetelt továbbá mindkét évben a „Berzsenyi” önképző kör működése. A tornatanítás és játékdélutánok elmaradásából származó hátrányok ellensúlyozására szolgáltak az 1915/1916. tanévben az alsó öt osztály számára miniszterileg elrendelt és osztályonként kéthetenként megtartott kirándu1ások, továbbá a VI-VIII. oszt. tanulók számára kísérletképpen elrendelt és első ízben bevezetett katonai gyakorlatok…

 

(Fontosnak vélem, hogy ebben az értesítőben gondolatilag megismétlődik az előző év végén megfogalmazott vallomás):

 

Ha éreztük is a szűkös elhelyezkedésből, az intézeti udvar nélkülözéséből, az osztályok túlzsúfoltságából, az előadó kísérleti termeknek osztálytermekké való átalakításából és állandó használatából eredt hátrányokat és nehézségeket, sorsunkat megnyugvással és azzal a vigasztaló tudattal viseltük el, hogy helyzetünk – más iskolákéhoz viszonyítva – még csak tűrhető, amennyiben saját épületünkben és egy helyen teljesíthetjük feladatunkat. (1915/16)

 

A következő évi kiadvány azzal is bizonyítja, mennyire fontos a „saját épület”, hogy szinte szó szerint bekerül oda is ez a néhány mondat. Ugyanakkor kiderül az is, hogy az intézmény – valószínűleg folyamatosan – nagy küzdelmet folytatott termei visszaszerzéséért. Az 1916/17-es tanévben ez részsikert hozott:

 

Az intézeti épületet illetőleg a mult évhez képest az 1916/l7. tanévben annyiban állott be változás, amennyiben a katonaság által kórház céljaira lefoglalt helyiségeinkből – bár nagy küzdelmek árán – ez évben sikerült az 1. emeleten, az igazgatói iroda és a tanári könyvtár között levő 2 tantermet visszaszereznünk, minek következtében kellő helyet adhattunk az e tanévben újból megnyíló egyik párhuzamos osztálynak és vissza tudtuk adni a már két éven át tantermül szolgáló szabadkézi rajztermet eredeti rendeltetésének. Hogy ez utóbbi körülmény mit jelentett iskolánknak, a tanítással foglalkozó ember előtt bővebben magyarázni szükségtelen. (1916/17)

 

Háborús krónikánk végén álljanak itt megint egy iskolaorvosi jelentés tárgyszerűnek szánt mondatai. A szűkre szabott szavak a nyomasztó évek utáni felszabadultság érzetéről is árulkodnak:

 

A soproni állami főreáliskola egészségi állapota az 1917/1918. iskolaévben megnyugtatónak volt mondható. Az intézet épületében lévő tartalékkórház feloszlott és így annak a tehetősége, hogy a tanulók bárminő betegséggel fertőződjenek, kizáratott.

A tantermek felszabadultak és ennek következtében megszűnt a tanulók túlzsúfoltsága is és így a tanulók egészséges jó levegőjű és tágas helyhez jutottak.

Az intézetben egész éven át nagy gond fordíttatott a tantermek és az illemhelyek szigorú tisztántartására, valamint szellőztetésére és a szükséges egyéb hygiénikus követelményekre. (…)

Szükségesnek tartom azonban hangsúlyozni, hogy felette kívánatos volna a háborús évek alatt elmaradt torna-tanításnak és játéknak újból való felvétele, mert ezek hiánya a tanulók testi fejlődésére mégis hátránnyal van.

Sopron, 1918. június hó 15-én.

Dr. Szilvási Gyula,

Isk. orvos, az egészségtan tanára

(1917/18)

 

<< vissza

 

Trianon hatása. Maradni vagy kiköltözni? Állami fenntartás kontra városi fenntartás

 

Azt hihetnénk, hogy az 1917/18-as értesítőt most kereken húsz esztendeig (a már említett 1937-es födémleszakadásig) az oktatástörténet legunalmasabb tanév végi dokumentumai követik majd. Hiszen az épület újra teljesen az intézmény kezelésében van, év évet követ, mindig lesz egy kis gyarapodás, mindig lesz egy kis elöregedés, még a repedés is csak halkan és unatkozva nődögél a második emelet mennyezetén…

Majd látható, hogy ebben az előképzetünkben nem is nagyon fogunk csalatkozni. Csak a tekintetben nyugtathatom meg az Olvasót, hogy mindez nem áll a háborút követő évekre. Hiszen Sopronban vagyunk, ahol a trianoni békediktátum jól ismert módon újra felkavarja a lassan talán nyugalomnak induló közéletet. A városnak és környékének Ausztriához való csatolása természetesen a főreáliskola működését is alapvetően befolyásolja. Mi lesz az intézmény sorsa? Marad-e az épület az oktatás szolgálatában? Ha igen, hány tanár és diák marad itt kisebbségi magyarként, és kik lesznek azok, akik az ország belsejébe költöznek? A megannyi nyugtalanító kérdés közé egy határozott intézkedés robban be. Hogy az intézet értékes felszerelése ne az osztrákok kezére kerüljön, a minisztérium úgy dönt, az épületet ki kell üríteni, és minden holmit Győrbe kell szállítani.

A rossz hír hozójaként – talán nem véletlenül – azt a Viszota Gyulát jelölik ki, aki 1893 és 1901 között maga is az iskola tanára volt. Bár éppen húsz éve költözött el a városból, de a tantestületben még négy hajdani tanártársa dolgozik. Elképzelhetjük azokat a megrendült beszélgetéseket, amelyeket a jól ismert épületben, teljes bizonytalanságban lévő kollégáival folytathatott. Nem lehet véletlen, hogy felkarolja azt a gondolatot, amely az itt maradó magyarság érdekében legalább a padokat, iskolatáblákat és a legszükségesebb felszereléseket az épületben hagyná. De a minisztérium először hajthatatlannak bizonyul, csak a szülők és az iskola volt diákjának, Thurner Mihály polgármesternek a nyomására hátrál meg. Az elszállítandó felszerelés így is hat vasúti vagont tölt meg. Az akkori igazgató, Lauringer Ernő így írja le mindezt:

 

A magyar és osztrák kormányok közt lefolyt tárgyalások eredménytelensége folytán a trianoni szerződés értelmében „Nyugatmagyarország” elcsatolása 1921 augusztus második felében kényszerűséggé vált. Az átadás, illetőleg átvétel napjául először augusztus 28-a tűzetett ki. Amikor a magyar kormány megbízásából dr. Viszota Gyula tanker. kir. főigazgató, a középiskolai ügyosztály főnöke augusztus 9-én Budapestről Sopronba érkezett, hogy a nemzeti vagyon megmentése céljából az intézet kiürítésére vonatkozó rendeletet személyesen közölje, egyúttal a szükséges utasításokat megadja, az izgalom a városban még inkább fokozódott. Növelte az aggodalmat az a kétség mi lesz evvel a várossal, ennek a városnak magyarságával, ha minden magyar intézményt, első sorban az iskolákat s azok között is legelső helyen a mi intézetünket, hol a tanulóknak majdnem 74%-a Sopron városi, 18%-a sopronmegyei illetőségű, 73,5%-a pedig magyar anyanyelvűnek vallja magát, innen elköltöztetnek? Ismerve a városban uralkodó hangulatot, aggodalmaimat közöltem a kormány megbízottjával, aki maga is mint intézetünk egykori tanára mélyen megrendülve adott utasítást az intézet kiürítésére. Ugyanekkor a soproni állami leánygimnázium igazgatójával, Schwarz Kálmánnal együtt írásba foglalt felterjesztést intéztünk a kormányhoz s mindjárt át is adtuk dr. Viszota Gyula ügyosztályfőnök úrnak, aki kérésünkre megígérte, hogy azonnal közölni fogja azt a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter Úrral. Ebben a javaslatunkban a fősúlyt arra vetettük, hogy a csatolás esetén Sopronban maradó magyarság érdekében a tanításhoz legszükségesebb eszközöket, padokat, táblákat és kisebb értékű törékeny eszközöket visszatarthassuk.

A V. K. M. távirati válasza augusztus 11-én este érkezett hozzánk, de elutasító volt. Kötelességszerűen hozzáfogtunk tehát az intézet felszerelésének becsomagolásához és elszállításához. A gyermekeik jövője miatt aggódó szülők ekkor táviratban fordultak a miniszterhez az eredeti rendelet módosítása és enyhítése végett, majd pedig Dr. Thurner Mihály, Sopron sz. kir. város polgármestere az állam és város között 1876-ban létre jött szerződésre hivatkozva írásban tiltakozott az itt maradó magyarság érdekében az intézet teljes kiürítése és végleges elköltöztetése ellen. Ennek dacára folytattuk a csomagolást, magam pedig augusztus 14-én Győrbe utaztam és Dsida Ottó tankerületi kir: főigazgató úrral személyesen közöltem a város és szülők izgatott hangulatát, egyúttal átadtam a polgármester írásbeli tiltakozását, kérve annak a nm. Vallás- és Közoktatásügyi Miniszteriumhoz való eljuttatását, amit a főigazgató úr meg is ígért. Augusztus 18-án a V. K. M. megbízásából megjelent Pitroff Pál központi szolgálatra beosztott győri állami főreáliskolai tanár, egyrészt hogy az elszállítással járó költségeket kiutalja, másrészt pedig hogy közölje a Miniszterium újabb elhatározását, amely szerint a tanításhoz okvetlenül szükséges padokat, táblákat, kisebb értékű és törékeny eszközöket nem kell elszállítani. A kormánynak ez az elhatározása bizonyos megnyugvást keltett a városban. Az intézet nagyértékű felszerelését 6 vasúti kocsiban elhelyezve augusztus 18-án indítottuk el Győrbe. Az intézet legnagyobb és pótolhatatlan értékeit: anyakönyveit, jegyzőkönyveit, legfontosabb iratait, takarékbetétkönyveit, értékpapírjait, platina tárgyait stb. Luksz József tanár és Horváth Károly intézeti altiszt megbízásomból személyesen vitték el Győrbe augusztus 19-én, azokat részben a tankerületi kir. főigazgatóságnak, részben pedig a győri állami főreáliskola igazgatóságának adták át. Az elszállítás költségei 43.773 K-ra rúgtak. Sopron sorsát sokan ekkor már reménytelennek látták, a bizakodók tábora napról napra lesorvadt, a csüggedők, reménytvesztettek száma pedig egyre gyarapodott…

 

(Az augusztus 27-i alakuló értekezleten a tantestület úgy dönt, hogy további intézkedésig az itt maradt alapfelszereltséggel, helyben kezdi meg a tanévet. Zaklatott félév indul el, hátterében ágfalvi ütközettel, velencei egyezménnyel, királyi puccskísérlettel és egy izgatott hírekben tobzódó várossal. Aztán a december 14-i népszavazás az iskola életében is fordulatot hoz. A város magyar marad, az iskolaépület továbbra is a főreált szolgálhatja, a felszerelés visszatérhet.)

 

…A kiürítés alkalmával elszállított intézeti felszerelés január 7-én érkezett vissza Győrből. A tárgyak általában véve elég jó karban kerültek vissza, kivéve az egyik vasúti kocsiban elhelyezetteket, ahol annak a kocsinak egy másikkal való összeütközése folytán több könyvesláda szétesett, sok kép megrongálódott, több képnek kerete és üvegje összetörött A visszaköltöztetés 27.698 K-ba került. E helyütt is hálás köszönetet mondok azoknak a kartársaknak, akik az intézeti felszerelés el- és visszaszállításánál a csomagolás nehéz és türelmet igénylő munkájánál oly önzetlenül, kitartóan és lelkiismeretesen közreműködtek, köszönetemet fejezem ki az intézet altisztjeinek és azoknak a derék tanulóknak, akik kartársaimhoz hasonlóan a hurcolkodás alkalmával olyan önzetlenül és szorgalmasan támogattak…

 

(A közeljövő feladata is adott):

 

…Az iskola épülete és tantermei, miután évek sora óta, a háború, forradalmak és bizonytalan helyzet miatt rendszeresen nem tataroztattak az elhanyagoltság látszatát keltik. Az épület alapos javítása égetően szükséges. (1921/22)

 

Az értesítők az épületről szólva egy darabig csak ezt a folyamatos állagmegóvást említik. Ezekből a bejegyzésekből úgy tűnik, hogy az állam által juttatott tatarozási költségek nagyobb beruházásra – például díszterem kialakítására – nem voltak elegendők, viszont az épület állandó karbantartását alapszinten biztosították. És ha minden kötél szakadt, akkor az intézmény a bevált átidomítási technikához nyúlt, vagy a málló vakolatot szemléltető képekkel fedte el:

 

Az iskola épülete és tantermei az óriási költségeket felemésztő rendszeres és alapos tatarozás hiánya miatt bizonyos mértékig már az elhanyagoltság látszatát keltik. Miután a tantermek sötétek, a gázvilágítás pedig már évek óta szünetel a városban, a folyosók és termek legnagyobb részét villany lámpákkal szereltük fel. A villany felszerelés 330.732 K-ba került. (1922/23)

 

Az iskola épülete és tantermei az óriási összegeket felemésztő költségek miatt csak részben voltak tatarozhatók. Az 1923-24. tanév folyamán tatarozási és javítási költség címén az állam 8.600.000 K-t utalt ki az intézetnek. Az állam által különféle átalány fejében kiutalt összeg 4,264.000 K volt. (1923/24)

 

Az iskola épülete – ha a legideálisabb követelményeknek nem is felel meg teljességgel – általában véve elég jó állapotban van. Nagy híját érezzük különösen iskolai ünnepélyek alkalmával egy díszteremnek s nagy szükségünk volna egy szülői fogadószobára. A folyosókat és tantermeket művészi, történeti, földrajzi és természetrajzi szemléltető képekkel igyekeztünk díszíteni. Az idei év folyamán 25 darab képet szereztünk be mintegy két és fél millió K értékben. Nagyszünidei javítási és tatarozási díj címén az állam 25 millió K-t utalt ki az intézetnek. (1924/25)

 

Az iskola épülete általában véve elég jó állapotban van. A folyosókat és tantermeket az idei tanév folyamán is művészi, történeti, földrajzi és természetrajzi szemléltető képekkel igyekeztünk díszíteni. Nagyszünidei javítási és tatarozási díj címén az állam a múlt évben 153 millió K-t, az idei évre 78,307.000 K-t utalt ki az intézetnek. (1925/26)

 

Az iskola épülete általánosságban véve megfelel a tanítás feltételeinek, noha célszerűség szempontjából sok kifogásolni valót lehet rajta találni. Tantermei, udvara, folyosói a tanulók számarányához viszonyítva szűkek, a 11 osztályt csak úgy lehetett elhelyezni, hogy a volt igazgatói lakást már 1910. aug. 1-e óta a szükséges termek céljaira kellett lefoglalni, ami sok tekintetben hátrányos. Iskolai ünnepélyek alkalmával mindig nagyon nélkülözünk egy, a közönség befogadására alkalmas dísztermet, a rajztermek sem egészen megfelelők. Az idei év folyamán sikerült az igazgatói külső iroda egy részéből szülői fogadószobát létesítenünk, erre már évek óta nagy szükségünk volt. Az állam évről évre gondoskodik az épület belső javításáról, az idei tanévben erre a célra 7504 P-t fordított; a külső tatarozás és javítás a várost illeti. (1926/27)

 

Az épület szenespincéjét diákklubbá alakította át a 2007-es felújítás

 

A következő tanévi értesítőtől kezdve kutakodó kíváncsiságom alaposan lelohadt. Tíz év kiadványaiban csak az előbbi szöveg első három mondatát – szó szerinti vagy alig eltérő változatban – olvasni, bizony rendkívül unalmasnak tűnt fel előttem. De megint megtanultam: Óvakodnom kell a felületes ítéletektől! Amikor alaposabb böngészésre kényszeríttettem magamat, egyszerre csak jelezni kezdtek az e szöveghez kapcsolt – első látásra csak pénzügyi elszámolásnak tetsző mondatok. 

Ígérem, nem fogom untatni az Olvasót az ismétlődő szövegrész többszöri idemásolásával, de most az egyszer hadd tegyem ezt meg, hogy megvilágosítsam, miről is beszélek. Tehát a következő évi értesítőben ezt látjuk:

 

Az iskola épülete általánosságban véve megfelel a tanítás feltételeinek, noha célszerűség szempontjából sok kifogásolni valót lehet rajta találni. Tantermei, udvara, folyosói a tanulók számarányához viszonyítva szűkek, a 11 osztályt csak úgy lehetett elhelyezni, hogy a volt igazgatói lakást már 1910. aug. 1-e óta a szükséges termek céljaira kellett lefoglalni, ami sok tekintetben hátrányos. Iskolai ünnepélyek alkalmával mindig nagyon nélkülözünk egy, a közönség befogadására alkalmas dísztermet, a rajztermek sem egészen megfelelők. Az állam évről-évre gondoskodik az épület belső javításáról, az idei tanévben erre a célra 4374.26 P-t fordított; a külső tatarozás és javítás a várost illeti. (1927/28)

 

Megkockáztatom, az utolsó mondat gondolati hangsúlyai ezek: Az állam – bezzeg! – „évről-évre gondoskodik az épület belső javításáról”, lám, erre a célra ennyi és ennyi pengőt fordított, a külső javítás – azonban – a várost illeti, s itt nem látható egy árva peták sem.

Hogy nem önkényes ez a magyarázatom, az a következő értesítőből még nyilvánvalóbbá válik.  Itt is jön tehát a már harmadik éve szó szerint megismételt három mondat, majd mögé rejtve ez a beszédes pár sor:

 

…Az iskola külső tataroztatása Sopron városát illeti, a belső javítások az államot terhelik; utóbbi a folyó tanév folyamán csak részben történhetett, még pedig költségfedezet hiánya miatt. A forgóáramú villany bevezetésére 1018.25 P-t kellett fordítani, a belső tataroztatásra és egyéb javításokra csak 981.75 P jutott. Az épület úgy külsőleg, mint belsőleg most már alaposabb javításra szorul, jelen állapotában sok tekintetben elhanyagoltságot mutat. (1928/29)

 

S bár látható, az utolsó mondat a külső és belső állapot emlegetésével az állami és a városi felelősségre egyaránt utal, de csak a város neve mellől hiányzik a pénzösszeg.

A város lassan, de vette a jelzést. A következő értesítő már utalást tesz egy kilátásba helyezett külső javításra. Valószínű azonban, hogy az intézmény nem lehetett biztos az ígéret valóra váltásában, mert az itt már csak két mondattá zsugorodó ismétlődés utáni szöveg szinte a jó gazda – rossz gazda szerepét osztja ki az államra és a városra. Állami juttatásként egy elfogadható összeg jelenik meg – egyszerre nincs is szó az épület belső állapotáról! – a külső tatarozás hiánya azonban hangsúlyt kap:

 

Az iskola épülete általánosságban véve megfelel a tanítás feltételeinek, noha célszerűség szempontjából lehet kifogásolni valót találni rajta. A tanulók számarányához viszonyítva folyosói szűkek, udvara kicsi, díszterme hiányzik, a rajztermek nem megfelelőek. Külső tataroztatása Sopron városát illeti, a belső javítások az államot terhelik. Az elmúlt tanév folyamán az állam tatarozás címén 3000 pengőt utalt ki. Az épület külsőleg alapos javításra szorul, jelen állapotában sok tekintetben elhanyagoltságot mutat. Az épület külső, alapos javítását a város a jövő tanév folyamán helyezte kilátásba. (1929/30)

 

Bizony a sejtés beigazolódott, a következő évben nem indul meg az épület kívülről való tatarozása. Az iskola ellenében nem kívánok utólag sem a város fogadatlan prókátora lenni, de azért azt nem feledhetjük, a nagy gazdasági világválság évei kezdődtek el.

Mindenesetre a tatarozás elmaradását követő hangulatról pontos képet ad az, hogy két évig az újabb értesítők szűkszavúan csak az előbbi szöveg első három mondatát ismétlik meg, betűről betűre, hozzáfűzött kommentár nélkül.

Ugyanezt az eljárást alkalmazza a harmadik évben megjelenő értesítő is, azzal a különbséggel, hogy a pontos szövegismétlés után váratlanul felbukkan egy mondat:

 

… Az 1932. év nyarán Sopron városa 15,000 pengőt fordított az iskola épületének külső tatarozására. (1932/33)

 

De hol van az ováció, az örömünnep? A mondat gyanús szűkszavúsága mögött csak sejthetjük, hogy ez a pénzösszeg, különösen az elmúlt évek inflációs hatásait is bekalkulálva, nem lehetett elégséges az egész épület külső rendbehozatalához.

Nem is említik meg ezeket a munkálatokat a következő négy év kiadványai, ehelyett továbbra is konok monotóniával ismételgetik:

 

Az iskola épülete általánosságban véve megfelel a tanítás feltételeinek, noha célszerűség szempontjából lehet kifogásolni valót találni rajta. A tanulók számarányához viszonyítva folyosói szűkek, udvara kicsi, díszterme hiányzik, a rajztermek nem megfelelőek. Külső tataroztatása Sopron városát illeti, a belső javítások az államot terhelik.

 

S közben persze a második emelet mennyezetén a szinte láthatatlan repedés a dolgok akkori állásától alig zavartatva magát nődögélt és nődögélt…

 

A 2007-es tetőtér-beépítés az eredeti tartógerendákat térelemként meghagyta a díszteremben és az osztálytermekben is

 

<< vissza

 

A födémleszakadás. Kiürítés. Az 1937-es felújítás. Az első ballagás

 

Hogy egy födémleszakadás a külső vagy a belső javítások elmaradásának következménye-e, nehéz eldönteni. A belső térben történt a dolog – mutogathatna az államra a város. Csak a felső szint plafonja vált le, s ez mintegy bizonyítja is, valami gond tán az esőt átengedő tetőcserepezés körül adódott – dobhatná vissza a labdát a megtámadott. Nem játszom tovább gondolatban ezzel a fiktív adok-kapokkal, maradjon csak a tény: 1937. november 12-én, a 80 évvel ezelőtt felépített régi épületszárnyban a második emeleti mennyezet egy része leszakadt. Azon a napon még nem volt sejthető, hogy ebből fog eredezni az intézmény történetének harmadik nagy felújítási munkálata. A meginduló szakértői vizsgálatok olyan mértékű állagromlást állapítanak meg az iskolaépület egészében, hogy komolyan felvetődik egy új iskola építésének ötlete is. De a szó most megint Lauringer Ernő igazgató úré:

 

Az 1937-38. tanév emlékezetes esztendő marad sokáig az intézet történetében. Az épület födém-szerkezetének elkorhadása és egy részének leomlása következtében tömérdek baj és nehézség hárult az intézetre egész éven át.

            1937. nov. 12-én d.u. háromnegyed 2 órakor a második emeleten levő padlásfeljáró melletti mennyezet 2,5 m széles és 5 m  hosszú terjedelemben váratlanul leszakadt. Szerencsés körülménynek mondható, hogy éppen olyan időben történt a beomlás, amikor a második emeleti folyosón senki sem tartózkodott. A tanítást a II. emeleten azonnal be kellett szüntetni, de mivel a földszint és első emeleten a termek száma nem volt elegendő a négy alsó osztály tanulóinak befogadására, ezekben az osztályokban a délutáni tanítást kellett elrendelni s ez karácsonyig maradt érvényben. Közben a városi mérnöki hivatal átvizsgálta az egész épület födém-szerkezetét és a vizsgálatba belevonta vitéz dr. Bokor Rezső műegyet. magántanár bakterológust is.

A vizsgálat eredményeit a Schindler András polgármester-helyettes elnöklete alatt összehívott városi középítési bizottság tagjainak jelenlétében az I. e. igazgatói irodahelyiségben december hó 30-án tartott értekezleten közölték. Az értekezleten részt vett dr. Liber Béla tankerületi kir. főigazgató is, továbbá Hantó István városi műszaki tanácsos, Bergmann Pál főmérnök, Jámbor Lajos városi vízműigazgató, Greilinger és Kerti városi mérnökök, vitéz dr. Bokor Rezső műegyetemi magántanár, dr. Töpler Kálmán ny. polgármester, Boor Károly, Moravetz Ferenc, Schármár Károly, Zepkó Ferenc városi that. biz. tagok, valamint az intézet igazgatója. A vizsgálat eredményét dr. Bokor Rezső műegyet. magántanár részletesen kidolgozott referátumban közölte a bizottság tagjaival, amelynek lényege a következő volt: az épület födém-szerkezetéhez tartozó fagerendák körül annyi korhadást tapasztalt, hogy az épület biztonságáért további kezességet nem vállalhat s az intézet azonnali teljes kiürítését javasolja...

 

(Na, megint egy kiürítés… Az igazgató úr szolgálati időszaka alatt már a második. Azonban, amire sem a háború alatt, sem 1921-ben nem került sor, az most valósággá válik – az épületet ténylegesen el kell hagyni.)

 

…Alapos megvitatás után az értekezlet a javaslatot egyhangúlag elfogadta. Dr. Liber Béla tankerületi kir. főigazgató elrendelte az intézet kilakoltatását s a továbbiakra is megadta a szükséges utasításokat. A kiürítés két részletben történt: az osztálytermeké január 3-8, a szertáraké április 6-9 napjain; a helyreállítási munkálatok május első napján kezdődtek s ezzel kapcsolatban ugyanakkor az altiszti lakások is kiüríttettek. Az igazgatói iroda és tanári szoba a régi épületben maradt, azonkívül a vidékről bejáró tanulók részére egy ú.n. Napközi otthon is. Ezek a szobák a földszint Liszt Ferenc-utcai részének utolsó helyiségei, amelyeket korábban raktárnak használtak, sötétek és nedvesek, de már évekkel ezelőtt vasgerendákkal megerősített mennyezettel ellátva legalább biztonságot nyújtanak. A szertárak a tornaterem helyiségében nyertek elhelyezést, természetesen minden összezsúfolva.

A szertárak kiürítésénél, illetőleg a tárgyaknak a tornaterembe való áthurcolásánál elismerést érdemlő munkát végeztek az intézet tanárai, de a tanulóifjúság is. A tanulók ügybuzgósága, önzetlen és odaadó munkája, az intézethez való ragaszkodásnak olyan szép példáját szolgáltatta, hogy ezért külön elismerést érdemel. A súlyosabb tárgyak átvitelét felfogadott napszámosok végezték, a kisebb, de nagyobb számú és kényesebb eszközök, könyvek és tárgyak költöztetése a tanulókra hárult.

Elismerést érdemlő buzgósággal vettek részt a kilakoltatás nagy munkájában az intézet altisztjei, valamint ideigl. alkalmazott napszámosai is.

A kilakoltatással járó munkák következtében a karácsonyi szünet 5 nappal kitolódott, a tanítás január 10-én ismét megkezdődött. A tanítás a következőképpen folyt: I-III. osztály az állami leánygimnáziumban nyert elhelyezést, a IV-VIII. osztályokat pedig a bencés gimnáziumban helyeztük el. A tanítás mindkét helyen d.u. 3-tól 7-ig tartott, 40 perces órákkal és 5 perces szünetekkel. Hogy milyen terhet jelentett ez a beosztás tanárokra, tanulókra és szülőkre nézve egyaránt, azt nem részletezem. Kényszerhelyzetben lévén, jobb megoldást találni az adott viszonyok miatt, amikor még a vidékről bejáró tanulók utazási körülményeit is figyelembe kellett venni, nem lehetett. A megrázkódtatások és súlyos körülmények dacára is, felfokozott akaraterővel sikerült legyőznünk az akadályokat s az eredmény nem maradt el a múlt évek teljesítményéhez viszonyítva sem.

E helyen is köszönetet mondunk Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát úr Őnagyméltóságának, aki szorult helyzetünkben kérésünkre azonnal átengedte a soproni Szent Benedek-r. Szent Asztrik gimn. osztálytermeit a délutáni tanítás céljaira, hasonlóképpen hálás köszönet illeti Sziklai Jenő soproni Szent Benedek-r. Szent Asztrik gimn. igazgatót is, aki teljes megértéssel és őszinte barátsággal igyekezett kényszerhelyzetünk nehézségein könnyíteni. A helyiségeiből kiszorított intézetet baráti szívvel fogadta be a vezetése alatt álló iskolába Dr. Csabai István, az állami leánygimn. igazgató is, és ott való tartózkodásunk idején mindenkor teljes megértést tanúsított helyzetünk iránt nemcsak a tanítás idején, hanem az érettségi vizsgálatok alkalmával is, amikor legnagyobb készséggel engedte át számunkra a szükséges helyiségeket úgy az írásbeli, mint pedig a szóbeli érettségik idején. Dr. Csabai István igazgató úrnak is e helyen mondunk köszönetet, hogy az önhibáján kívül bajba jutott társintézet helyzetén mindenkor jó szívvel és lélekkel segíteni törekedett.

Az intézeti épület helyreállítási munkálatai 100 ezer pengőt jóval meghaladó költséget igényeltek. Minthogy az épület tulajdonjoga a városé, a szükséges költségek előteremtése végett megindultak a tárgyalások a város és az állam között. Mivel a tornaterem födémszerkezete is korhadtnak bizonyult, ennek felülvizsgálására a V. K. M. Kócza Géza testnevelési felügyelőt küldte ki, aki a febr. 18-án tartott szemléje után nemcsak a födémszerkezet helyreállítását, hanem egyúttal a tornaterem kibővítését és zuhanyozóval való ellátását is javaslatba hozta.

A V. K. M. megbízásából febr. 28-án egy kiküldött bizottság jelent meg a helyszíni vizsgálat és a szükséges munkálatok megállapítása végett. A bizottság tagjai voltak: Dr. Balogh Ányos tanügyi tanácsos, vitéz Fraknóy József gimn. igazgató, Lechner Lóránt mérnök és az intézet igazgatója. A város részéről Hantó István műszaki tanácsos és Bergmann Pál főmérnök vettek részt ezen a tanácskozáson. A tanácskozáson megállapítást nyert, hogy nemcsak a födémszerkezet átalakítása vált szükségessé; hanem egyúttal a tantermeké is és egyéb helyiségeké is, mivel azok egyrészt nem elég világosak, másrészt a modern higiénikus követelményeknek sem felelnek meg teljességgel, sőt egy új állami középiskola építését javasolták. Sajnos, Sopron város középiskoláinak épületei éppen mivel régiek, a kor követelményeihez viszonyítva valamennyien átalakításra vagy újjáépítésre szorulnak. A legfiatalabb középiskolai épület is – éppen a mi „reáliskolánk”, ahogy a köztudat még mindig nevezi – már 80 esztendős elmúlt.

Dr. Sopronyi-Thurner Mihály polgármester közbenjárására Hóman Bálint vallás és közoktatásügyi miniszter nem zárkózott el egy új épület építésének lehetőségétől sem, ha Sopron városa is megfelelő arányban hozzájárul a költségekhez. A jelenlegi épület helyreállításához 70.000 P segélyt helyezett kilátásba, amelynek kiutalását a már törvényhozásilag is elfogadott állami költségvetés is biztosította…

 

(Mivel egy új épület felállításához a város hathatósan nem tudott hozzájárulni, maradt az eredeti, felújítási elképzelés. Szerencsére! – állapítom meg magamban a mostani – az iskolaépület külső-belső szépségeit még jobban megmutató – átalakítás végeredményét látva.)

 

…Az épület helyreállítási munkálatai május hó első felében kezdődtek meg s az építési terv szerint augusztus hó közepén fejeződnek be, úgyhogy az új tanévet már teljes biztonságot nyújtó világos tantermekben kezdhetjük meg. A tornaterem gyökeresebb átalakításának ügye függőben van még, de födémszerkezetének teljes biztonságot nyújtó helyrehozatala minden körülmények közt elrendeltetett. (1937/38)

 

Az első mondat optimizmusa meglep. Augusztus közepére vége lesz a munkáknak, a tanév már az épületben kezdődhet. Az igazgató úr nem ismerhette az építőipart?...

De még jobban meglepődöm, amikor a következő évi értesítő valóban ezzel kezd:

 

A múlt tanévi tetőfödém beomlása következtében beállott kényszerhelyzet már a tanév elején megszűnt, az új tanévet ismét saját intézetünkben kezdhettük meg. A helyreállítási munkálatok múlt év május havának első felében kezdődtek és szakadatlanul folytak az egész nyári szünidőn keresztül. Szept. 1-én az I. és II. emelet helyiségei elkészültek ugyan, de a földszinti helyiségek egy része, a természetrajzi és vegytani szertár, valamint a tornaterem és mellékhelyiségei még csak november hó közepén váltak használhatókká…

 

(Na ugye!...)

 

…Mindamellett a tanítást, némi megszorítással, rendes időben kezdhettük meg. De még ebben a bizonyos mértékig való korlátozottságban is összehasonlíthatatlanul előnyösebb volt helyzetünk, mint a korábbi tanév folyamán…

 

(A következőkben pedig megtudhatjuk, hogy mi is változott meg a felújítás végeredményeként):

 

Nagyobb szabású átalakítást nem lehetett végrehajtani a régi épületen, részben a helyszűke, részben pedig a fedezethiány miatt, mindamellett sikerült a múlthoz képest célszerűbb változtatásokat eszközölni. Az átalakítási munkálatoknál vezető elvként az az elgondolás érvényesült, hogy a legvilágosabb helyiségeink osztálytermek legyenek. Ennek következtében a II. emeleten levő biológiai előadót, az I. emeleten levő tanári könyvtárat és a földszinti vegyvizsgáló állomás helyiségeit osztálytermekké alakították át. A természetrajzi szertár és előadó a II. emeletről a földszintre szorult, a volt tanári könyvtár fülkéjébe a történelmi és földrajzi szertár került. A volt történelmi és földrajzi szertár melletti két sötét fülke megszüntetésével a volt történelmi és földrajzi szertár megnagyobbodott; ebbe és a volt ifjúsági könyvtár helyiségébe a tanári könyvtár került; míg az ifjúsági könyvtár másik helyisége „kis tanári”, illetőleg magánvizsgálati teremmé lett. A II. emeleten levő rajzterem a folyosón hátrább került és a volt biológiai szertár helyiségét kapta meg szertárnak. A természetrajzi és vegytani szertár és előadó a földszint végére került. A földszinten levő tornaterem szertára megnagyobbodott, a tornateremmel szemben fekvő volt vegytani előadót öltőzővé, a mellette levő volt vegyvizsgálati „mérlegszobát” zuhanyozóvá alakították át. A tornaterem és öltöző közti folyosó-átjárónál két csapóajtót alkalmaztak, hogy a tanulók a hideg ellen védve legyenek. Az ifjúsági könyvtár a földszintre került. Az I. emeleten levő szülői fogadószoba nagyobb lett és az igazgatói külső iroda másik oldalán nyert elhelyezést. Ezek az átalakítások a múlthoz képest elég nagyok, megfelelőbbek és célszerűbbek a régi állapotnál…

 

(Bevallom, én kicsit beleszédültem e változások követésébe, és alig merem leírni: az az érzésem támadt, hogy már nem a felújításról, hanem a legnagyobb szabású átidomításról olvasok…

Mindenesetre azért kellő tisztelettel nézek e beszámolóra, hiszen nagyjából az ekkor kialakított belső tér volt az, amely a mi munkánknak is hátteret adott. Ettől búcsúztunk el a jelenlegi felújítás előtt, az épület 2006 nyarán történt utolsó kiürítésekor.)

 

…Az ajtók és ablakok festése, valamint az udvar rendezése és a WC-k átalakítása még mindig függőben van. Minthogy az épület a város tulajdonát alkotja, a 100 ezer pengőt meghaladó átalakítási terhet a város viseli. A magyar állam ezekhez a költségekhez 75.000 pengő segélyt nyújtott. Ezen átalakítások ellenére egy új állami gimnázium épületének felállítása Sopronban nemcsak időszerű, de szükséges is volna. A jelenlegi épület más iskolai és kulturális célnak sokkal inkább megfelelne, mint gimnáziumnak. (1938/39)

 

A befejező mondat azért kelt megütközést, mert Lauringer igazgató úr ekkor már éppen húsz éve vezeti az intézményt. Érzelmi kötődése erős lehet. Az ő idejében lett a főreáliskolából reálgimnázium, majd gimnázium, az ő idejében került fel a névtáblára a legnagyobb magyar neve. De a mondat mellbe vág abból a szempontból is, hogy közvetetten azt deklarálja, hogy az azóta eltelt majdnem hetven esztendőben a gimnázium egy feladatára alapvetően alkalmatlan épületben működött.

Mi szülte meg ezt az elkeseredett megállapítást? Egy rendkívül nehéz tanév utáni fáradtság? Az, hogy először mutatkozott meg az épület veszélyes elöregedése? Vagy a felemásra sikeredett felújítás? Esetleg az, hogy már-már kézzelfogható közelségbe került egy új, modern iskolaépület felállítása? Vagy mindezzel együtt az igazgató úr realitásérzéke?

Mindenesetre nem lehetett könnyű leírni ezt az épület „elárulásával” egyenértékű mondatot. Hiszen ki tudhatta volna nálánál jobban, hogy egy iskolaépület nemcsak tégla és vakolat, hanem otthon, felnevelő Alma Mater is.

A megállapítás furcsa ellenpontozását adja az, hogy éppen ebben az értesítőben esik szó az iskola első ballagási ünnepségéről is. A ballagásról, amely mindig az épülettől való szomorú elválás ünnepélye is.

 

Az összeomlás idején, 1919-ben Selmecbányáról Sopronba menekült „Bányászati és Erdészeti Főiskola” (ma József nádor műegyetem fakultása) hagyományos „ballagás”-át az érettségiző középiskolai tanulók országszerte átvették. Az Alma Matertől ilyetén való szertartásos búcsúzást egyszerűbb alapban, de ugyanolyan bensőséges érzéstől áthatott lélekkel az idei tanév végén a mi tanulóink is meghonosítani igyekeztek. Május 9-én, az utolsó tanítási óra után a VIII. o tanulói a többi osztály tanulóinak sorfala közt elhaladva, először megkoszorúzták az intézet hősi emléktábláját. Utána ugyancsak a tanulóifjúság sorfala közt haladva a „Ballag már a vén diák” dallama mellett a tornaterembe vonultak. Itt Szőke László maturandus először az intézet igazgatójának és a tanári testületnek mondott köszönetet a tanulók iránt 8 éven át tanúsított fáradozásért és jóindulatért. Az igazgató válasza után az ifjúság szónoka átadta a nemzetiszínű zászlót a VII. osztálynak, kérve annak tanulóit, hogy ezt a zászlót, mint az intézet jelképét őrizzék meg mocsoktalanul az utódok számára. A VII. osztály nevében Horváth Béla vette át a zászlót. Megígérte a maga és társai nevében, hogy azt hűséggel és becsülettel fogja megőrizni. A jól rendezett házi ünnepély mély hatást gyakorolt a tanulóifjúságra. (1938/39)

 

<< vissza

 

Az újabb háború. Kiköltözés és újjáépítés. 80 év krónikájának lezárása

 

Az értesítőkből megtudhatjuk, hogy a következő tanévtől már a tanulók szülei is részt vettek a ballagáson, és az ünnepség hamar hagyománnyá honosodik. Az 1943-as, ötödik rendezvénytől kezdődően azonban ezt az aktust az újabb háború alaposan átkoreografálja.

Az azt megelőző tanév még láthatóan a békés gyarapodás jegyében zajlott:

 

A tanév folyamán az épület földszintjén levő termek 3,299.27 P értékben átalakíttattak és ezáltal villannyal, gázzal, vízzel, elsötétítő szerkezettel, kísérleti gázfülkével, előadó-asztallal ellátott világos és új természetrajzi-vegytani előadót, villannyal, gázzal, vízzel, gázelvezető kürtővel ellátott világos és levegős vegytani dolgozót és szertárt, világos és levegős természetrajzi szertárt, világos és levegős természetrajzi dolgozót, fehérre festett, levegős, teljes felszerelésű új orvosi rendelőt, új cserkész szobát és világosabb két tantermet és új portás fülkét nyert az intézet.

1942. május hó 8-án „gróf Széchenyi” családi címerrel ellátott új iskolai jelvényt kapott az intézet.

1942. május hó I7-én a legnagyobb magyar születésének 150. évfordulójában művészi kivitelű „Gróf Széchenyi István” zászlót avatott az intézet…

 

(De már a feljegyezni valók közé bekerül a háborús idők egy adaléka):

 

…Az intézetnek 400 személy befogadására alkalmas óvóhelye nincs. Váratlan légitámadás esetén az épület pincehelyiségei szolgálnak szükség óvóhelyül. (1941/42)

 

Aztán a nyári szünet egyik napján, 1942. augusztus 7-én az épületet jó két és fél évre újra hadikórház céljaira foglalják le. 1945. március végén ez az állapot megszűnik ugyan, de rögtön április elejétől augusztus 17-ig az orosz hadsereg veszi birtokba az iskolát.

Természetesen az épületet – akár öt évvel ezelőtt más okok miatt – most is el kell hagyni. Csak a Templom utcai rész alsó- és első emeleti szintjén marad négy terem az intézmény tulajdonában, amelyek a földszinti szertárak és a vegytani előadóterem kivételével sebtiben átidomíttatnak irodáknak és tanári szobának. Mivel a vegytani előadóba és a szertárba mint szükségtantermekbe visszajárnak a diákok, az iskola használatában levő részeket fallal különítik el a hadikórháztól. A tanítás zöme a Líceum, a bencés gimnázium, a Képzőművészeti Kör helyiségeiben, később a Julianeum épületében folyik.

De most jöjjenek megint a mindezt elbeszélő háborús krónikák:

 

1942. évi augusztus hó 7-én a tanári testület több tagja, valamint az intézet növendékei segítségével az intézetet sürgősen kiürítette az igazgatóság, és a rendelkezéseknek megfelelően az iskola ingóságainak egy részét az ifjúsági önképzőkönyvtárral, az orvosszobával és cserkész-otthon felszerelésével együtt a tornateremben elraktározta, az iskolapadok hely hiányában a padlásra kerültek. A hadikórház megbízottjainak meg nem értése sok nehézséget okozott, másrészt az iskola irattárának önhatalmú áthurcolása nagy zavaroknak lett az előidézője. A nehezen meghagyott intézeti helyiségek berendezése a késedelmes átépítések és helyreállítási munkálatok miatt nem történhetett meg kellő időben, sőt hajléktalanná lett hosszabb időn át még az igazgatói iroda is, ami rendkívül megnehezítette a négy különböző helyen meginduló iskolai élet irányítását. (…)

A tanítás az I-IV. osztályban az „Ág h. ev. Líceum” épületében, az V-VIII. osztályban a „Szent Benedek Rend” gimnáziuma épületében, a rendkívüli rajz a Képzőművészeti Kör Liszt Ferenc utcai helyiségében, a művészettörténeti, fizikai, film, ének, izr. hittan az intézet meghagyott vegytani előadótermében folyt délután 1/4 3 órától este 1/2 7 óráig 40 perces órák keretében. (…)

Az intézet épülete hadikórházzá alakíttatott át és az intézet birtokában maradt első emeleti és földszinti rész falazással teljesen elkülöníttetett a hadikórháztól. A II. emeleten lévő fizikai szertár, dolgozó és előadóterem lezáratott, szintúgy a rajzszertár és a dolgozó. Ezekhez az intézet nem férhet hozzá. Az első emelet Templom utcai részén az egyik osztály tanári tanácskozónak, a tanári könyvtár dolgozója igazgatói irodának, az orvosszoba irodának alakíttatott át. A földszinten megmaradt a Templom utcai folyosórész, a két természetrajzi szertár, a vegytani szertár és a vegytani előadóterem. A tanári tanácskozó és az igazgatói iroda ablakai és ajtói fehérre mázoltattak és újra kifestettek. (1942/43)

 

Az iskolaépületüktől elszakított végzősök az évi ballagásának megható leírása ennyi idő után is átérezhetővé teszi a diákok és tanáraik akkori hangulatát:

 

Az intézettől búcsúzó nyolcadikosok május 8-án délután, a harmadik tanítási óra után tartották hagyományos ballagásukat. A Bencésgimnázium épületében, évközi tantermükben gyülekeztek utolsó útjukra. Néma csendben mentek ki az utcára, ahol az intézet zászlaja és a zászlóőrség várt már reájuk. A búcsúzók a pár lépésnyire levő: Dóm-templomba vonultak, ahol hittanáruk bocsátotta el őket attól az oltártól és szószéktől, ahova nyolc éven keresztül jártak köznapokon és ünnepeken, hittel és alázatos bizalommal az Úr segítő kegyelméért, áldásáért és az erőt-életet adó Szentlélekért. Meghatottan szállt a templom magas kupolája felé az ének: „Nagyasszonyunk, hazánk reménye…” Egy perces néma ima után megindult a menet az iskola öreg épülete felé, elől a zászló az őrségével, azután a ballagók, majd az igazgató, osztályfőnök és hittanár. Amikor az Orsolyák-terére érve feltűnt az iskola képe, ahonnan a háború egy időre kiűzött bennünket, meglassúdtak a kemény lépések, összekaroltak hármasával a fiúk, és felcsendült szomorúan a búcsúzó nóta: „Elmegyek, elmegyek…”, majd pedig az „Üres a fészek…” Az iskola épülete előtt a cserkészcsapat fogadta teljes díszben a menetet, a kapu alatt pedig a VII. osztály. Most aztán megkezdődött az épületben a búcsúzás. A gazdag virág és örökzöld díszbe öltözött vegytani előadóban, egyetlen megmaradt termünkben az igazgatótól búcsúzott az osztály, azután a katolikus növendékek nevében (egy valláson voltak mind a tanulók) a kongregáció diákvezetője mondott istenhozzádot, majd pedig 24 kis elsős nyújtott át ibolya és gyöngyvirág-csokrot mindegyik búcsúzónak. Elindult a menet, a gazdagon és ízlésesen feldíszített lépcsőházon keresztül a tanári szobába vezetett az út (ez volt az osztály utolsó itteni tanterme). Itt a tanári kartól köszöntek el a fiúk, majd az udvarra vonultak szalamander menetben a „Ballag már a vén diák” dallama mellett. Az udvaron az ifjúságtól búcsúztak a ballagók, az alsósok és felsősök nevében egy-egy tanuló válaszolt, virágcsokor kíséretében. Most következett a legmeghatóbb mozzanat: a kapualjban elhelyezett hősi emléktábla elé járult az osztály, az utolsó szónok is hitet tett arra, hogy acélos akarattal, a tudományoktól felvértezetten várják valamennyien az életet, a munkát, a küzdelmet a megholt hősök áldozatos életének szellemében. Babérkoszorú került az égő mécses alá, az ifjúság csokrait lerakták hódolattal, kegyeletes emlékezéssel a tábla elé, a zászlók meghajoltak, s drága selymük íve alatt, némán kivonult az osztály az utcára, miközben a hetedik osztály éneke zengett bánatosan: „Isten veletek, cimborák”. S döngve becsukódott a kapu. S magára maradt az iskola, a tanárok… Új reménységek indultak az életnek; ki tudja, merre, meddig mennek… (1942/43)

 

Ez, a háborús háttér előtt feltett, megválaszolatlan kérdés – „ki tudja, merre, meddig mennek…” – bizony még ma is megérinti az embert.

A következő – kényszerűen rövid – tanév után (a tanítás november 3-án kezdődött és április 1-ig folyt) bőven volt idő az iskola kezelésében megmaradt kis épületrész csinosítgatására:

 

A nyári tatarozás keretében 6101.50 P értékben az iskola rendelkezésére álló s meghagyott épületrész négy termét, folyosóit, lépcsőházát ízlésesen átfestettük. A bejárat olajlábazatot kapott. Az utcai ablakok kiszélesítése következtében napsugárhoz és világossághoz jutottak a termek. Fehér csempeburkolatot és teljes majolika felszerelést nyert az illemhely. A bútorok világos kifestése, átalakítása barátságos külsőt biztosított az irodáknak, a tanári teremnek, a mellékhelyiségeknek, a vegytani előadóteremnek, a vegytani és a természetrajzi dolgozónak. A vegytani szertár 8 szekrénye belső részének fehér olajfestése előnyösen kiemeli a bennük elhelyezett leltári tárgyakat. A vegytani előadó 12 dolgozó asztala és 12 padja újra festetett. (1943/44)

 

Honnan lett volna sejthető, hogy a tároló szekrények fehér olajfestése csak bő fél évig emeli ki előnyösen a bennük elhelyezett tárgyakat…

1945. március 28-án egy légiakna éppen az iskola által használt Templom utcai részt találja el. Ezzel, az ebben az épületszárnyban – padlástól a földszintig – elhelyezett felszerelés szinte teljes egészében megsemmisül. Egy pillanat alatt megszűnik a lehetősége annak, hogy az intézmény tovább folytathassa itt kialakított, részleges tevékenységét.

Pedig a tanév a sajátos helyzethez igazított, viszonylagos „rend” szerint indult el:

 

Az 1944/45. tanév a Rendtartás előírta időben, szeptember elején kezdődött. A tanítást a még mindig kórháznak igénybevett épületünk helyett a Szent Benedek-rend vendégeiként a bencés gimnáziumban kezdtük meg a délutáni órákban. Mentő- és tűzoltó-járőrök kiképzése, állandó telefon-ügyelet a légiveszélyjelzés átvételére, levonulási gyakorlatok az óvóhelyre, néha egy-egy riadó figyelmeztettek az idők komolyságára…

 

(S itt a krónikaíró egyszerre jelen idejű előadásra váltva, stílusával is mozgalmasabbá teszi egy amúgy is zaklatott tanév leírását):

 

…Október 28-án a háborús szükséglet városunknak ezt az utolsó iskolaépületét is igénybe veszi és mi a kórházul szolgáló saját épületünk egyetlen számunkra meghagyott tantermébe és a mellette levő szertári helyiségbe szorulunk, ahol minden osztály részére másodnaponként 2-2 órán át ismétlő órákat tartunk. Erre a vidéki tanulók nem tudnak bejönni (velük írásban közöljük a végzendő anyagot), a helybeliek a mind gyakoribbakká váló riadók s a majdnem állandó légiveszély miatt részben falura mennek, részben (nem lévén iskolai óvóhely) otthon maradnak. A gyermeklélek is mindinkább a háborús izgalmak hatása alá kerül: a tanulók járnak is iskolába, nem is, munkájukat, távolmaradásukat ellenőrizni nem tudjuk és így tanító-nevelő munkánk majdnem hiábavalónak látszik. A létszám 150 körül jár, már jelentkeznek az első menekült tanulók. Városunk december 6-i bombázása ennek a munkának is véget vet.

A naponként ismétlődő légiriadók, az ismételt, városunknak felbecsülhetetlen és alig pótolható károkat okozó légitámadások korszaka következik. Mindennemű tanítás szünetel, csak az igazgatói iroda működik még. Március 28-án este egy légiakna iskolánk épületét éri. A templom utcai szárnyon az ablakok s ajtók félfájukkal együtt kitépve, a berendezés, felszerelés összetörve, szertehányva. A bomba okozta rombolás egyrészt, az épen maradt helyiségekben a járványkórház másrészt minden mentési munkát lehetetlenné tesz. Április közepétől orosz katonaság költözik az épületbe…

 

(Mintha egy ókori sorstragédia végkifejletéhez, a katasztrófához érkeztünk volna iskolaépületünk történetében. A Templom utcai szárny megrongálva, a tanítás – s ez még soha nem történt meg – hónapok óta szünetel, az eszközök és a felszerelések nagy része a bombatalálat és az orosz hadsereg martalékává vált.

Ám gyengeségében is katartikusan ható akkordként tavasszal már megszólal az újrakezdés hangja…)

 

…Május 3-án, mint a Szent Domonkos rend vendégei; a Julianeum épületében találkozunk ismét, hogy folytassuk annyiszor megzavart nevelő munkánkat. Hívó szavunkkal alig 120 ifjút sikerült összetoboroznunk. Tanév végére ez a szám fokozatosan mintegy 200-ra emelkedik. Könyvek, füzetek, rajzlapok és egyéb felszerelés, továbbá elegendő számú ülőhely hiányában a tanítás nagy nehézségekbe ütközött.

A tanítást miniszteri rendelet értelmében július l4-én Tedeummal fejeztük be. (1944/45)

 

A károk pontos mértékéről keveset tudunk. Az orosz hadsereg ittléte miatt az értesítők csak szűkszavú, óvatos körülírással élnek:

 

Ez idő szerint az egyes szertárak jelenlegi állapota (állaga) meg nem állapítható, egyrészt mivel a bombázás és kifosztás következtében a szertárak anyaga s valószínűleg a számadási iratok is legnagyobb részben elpusztultak, másrészt mivel az iskolaépületben orosz hadikórház van s így a szertárak esetleg megmaradt anyagához s esetleg megmaradt szakleltárakhoz hozzáférni nem lehet. (1944/45)

 

Az iskolaépület Templom utcai szárnya 1945. március 28-án légtámadás következtében erősen megsérült, a felszerelés pedig a következő hónapokban igen nagy károkat szenvedett. (…) Minthogy a megrongálódott és részben használhatatlanná vált iskolaépület helyreállítása még nem fejeződött be, egyéb adatot nem közölhetünk. (1945/46)

 

Minthogy a nagy veszteségeket szenvedett felszerelések új leltározása 1946. július 31-ére nem készülhetett el, adatokat nem közölhetünk. (1946/47)

 

Csak egy 1948. március 31-én kelt tantestületi jegyzőkönyv utal arra, hogy a könyvtári könyvek fele, a bútorok 80%-a, a szertári anyag 90%-a, a zeneszertár teljes hangszerkészlete eltűnt, megsemmisült.

A Julianeumban, ’45 májusában meginduló tanítást a következő tanévben a régi otthon elfoglalása követi. Augusztus 17-én az orosz hadsereg kiürítette a hadikórházat, ez azonban nem jelentette azt, hogy szeptember első napjaiban rögtön az oktatás vehette át a terepet.

 

A tanévnyitás szeptember 8-án volt. Szeptember 10-től 15-ig munkahetet tartottunk: A tanulók közreműködésével az iskolaépület kitakarítását befejeztük és használható állapotba hoztuk. (…) A tanulók a tanárok vezetésével augusztus hónapon s az év eleji munkahéten kívül a tanév folyamán más alkalommal is végeztek iskolai közmunkát: több ízben tűzifát szállítottak haza az erdőkből, szemetet fuvaroztak ki az épületből, tetőcserepet, meszet, homokot szállítottak az iskolába. (1945/46)

 

Bár a következő években már az oktatásé a főszerep, de az újjáépítési munkálatoknak még koránt sincs vége. Hiszen – mint értesülünk róla – 1947 nyaráig még csak a háborús károk alig 10%-át sikerült kijavítani:

 

A tanév folyamán kb. 12.000 forint értékben (ebből 10.500 forint magasépítési összeg felhasználásával) végeztettünk különféle (kőműves, asztalos, lakatos, üvegező, szerelő) legszükségesebb javítási munkákat. Ezzel az épület háborús kárának kb. 8-10%-át hoztuk, ill. 1947. július 31-ig hozzuk helyre. (…) A szülők az első értekezleten elhatározták, hogy a lehetőséghez képest tanulónként 10 forinttal járulnak hozzá az iskola folyó tanévi tüzelőanyagának beszerzéséhez. (…) Növendékeink több alkalommal teljesítettek hasznos közmunkát az iskolában (az építkezéssel, a szertárak, könyvtárak rendezésével kapcsolatos munkák, tűzifa-hazaszállítás az erdőből, tűzifa-felaprítás stb.) és a városban (hóeltakarítás stb.). A fasiszta-könyvek összegyűjtésében is eredményesen buzgólkodtak. A sopronbánfalvai hősi temetőben gondozták a sírokat. (1946/47)

 

Erre az újjáépítési munkára utal az intézmény utolsó értesítőjének szűkszavú feljegyzése is:

 

Az iskolaépület helyreállítására a 2. tervévben a VKM. 110.000, a BM. 100.000 Ft-ot fordított. (1948/49)

 

Íme hát 80 év tanév végi kiadványainak legvégső, iskolaépületre vonatkozó mondata. Lehetne felemelőbb, végszószerűbb. De nem az. A mondat nem befejezést sugall, inkább folytatást. S talán ezzel mond többet önmagánál. Hiszen az iskola tanévenkénti krónikái mostantól elhallgatnak ugyan, de minden más folytatódik. Évről évre újabb diákok érkeznek és újabb diákok ballagnak el; náluk lassabban, de folyamatosan változnak majd a tanári testületek, és persze újabb és újabb átidomítások, javítgatások próbálnak alkalmasabb épületet teremteni a Templom utca 26. alatt álló iskolából.

 

A 2007-ben felújított épület a tetőtér-beépítéssel a Fegyvertár utca felől

 

1969-ben a színházi raktárból tornacsarnokká avanzsált épület helyén új tornatermi rész építése kezdődött el. A munkálatok során egy hengeres fémtok került elő, benne az 1857-es épületavatás zárókőletételekor elhelyezett díszes oklevéllel. A vékony bőrre írt német-latin nyelvű szöveg tulajdonképpen az épület születési anyakönyve. Az 1857. október 1-jei ünnepségen bábáskodók szinte mindegyike aláírta az okmányt, a városi tanácsosoktól kezdve a plébánoson keresztül a tanárokig. Előttük a frissen emelt épület magasodott, és képzeletük talán már a jövőt kutatta, vajon milyen pályát fog befutni az oktatás szolgálatában a város ez új büszkesége. Ők ott voltak a kezdetnél, de csak mi idézhetjük fel azt az utat, amelyre képzeletük el sem kalandozhatott. Másfél évszázados sorsot: kiürítésekkel, bombatalálattal, császárral és elemistákkal, leszakadó mennyezettel, bővítésekkel és átidomításokkal, ballagással, újjáépítéssel – egy épület mindent túlélő fennmaradásával.

2007

<< vissza